Református főiskola, teológiai akadémia és gimnázium, Sárospatak, 1942

98 vigyék tovább. Az ideális tantárgyfelosztásnak ez a két szempont a főpillére. Ma azonban sokszor kell megalkudnunk kényszerűség­ből a helyzettel. Azt reméltük az elmúlt tanév végén, midőn a tantárgyfelosztást összeállítottuk, hogy dr. Harsányi István harctéri szolgálatából vissza fog térni polgári foglalkozásába; reményünk hiába való volt, azért szeptember elején új tantárgyfelosztást kel­lett készítenünk. De Ablonczy Györgynek december 11-én történt bevonulása miatt, majd pedig Hazagh Mihálynak február 1-től tör­tént munkába állása miatt ismét csak új tantárgyfelosztást kellett készítenünk. Tantárgyfelosztásaink összeállításánál alkalmazkod­tunk a V. K. M. 110167/1942. sz. rendelethez, mely a gimnáziumi és leánygimnáziumi tantervet módosította. Összevonva tanítottuk a főiskolai gondnokság engedélyével a 11/a—b-ben a latint, a lV/a­b-ben a vallást; tanáraink így is magas heti óraszámmal dolgoz­tak, bár kisegítésképen tanított az intézetben Nóvák Sándor tan­ügyi főtanácsos ny. gimn. igazgató és Dávid Zoltán c. igazgató ny. tanár úr is. A tantárgyfelosztás többszöri változása természetszerűleg maga után vonta az órarend változását is. Ugy a konventi, mint a V. K. M. Rendtartás világosan előírja, hogy pedagógiai szempontból miket kell szem előtt tartani; a lehetőség határain belül igyekeztünk ezeket érvényesíteni. A legfőbb nehézség az elmúlt tanévben is az volt, hogy nem rendelkeztünk elég tanteremmel, ezért sokszor a tantermi lehetőségek is beleszóltak abba, hogy melyik tanárnak mikor osszunk be órákat. A tantermi nehézségeken kívül intéze­tünk órarendjének súlyos velejárója az, hogy bifurkálva van az 1—Vili. osztályban az angol-tagozati angol és a humán-tagozati latin, az V—VI. osztályban az angol-tagozati és humán tagozati történelem s trifurkálva van az V—Vili. osztályban az angol-tago­zati latin s a humán-tagozati angol és a görög. Csak egy szem­pillantást kell vetni u. n. külön-termi órarendünkre s rögtön szembe tűnnek az órarendi nehézségek. Tizenhárom osztály testnevelő óráit nem lehetett egy tornateremben ellátni, azért néhányat, mint elméleti órát a tanteremben, jó idő esetén a szabadban tartottak a testnevelő kartársak. b) A tanítás eredménye: dacára a hosszabb karácsonyi vakációnak és a tanév váratlanul történt korábbi befejezésének, a tantervben előírt anyagot kellő beosztással és kiszemeléssel min­den osztályban elvégeztük. Már az I. félévi módszeres értekezle­ten nyomatékosan felhívta igazgató a tanári kar figyelmét, hogy minden eshetőségre elkészülve a tanárok okosan gazdálkodjanak idővel; véleményünk szerint felesleges volt az I. félévet február végéig kitolni, hiszen az I. félév lezárása előtt meg kellett kezde­niük a tanároknak a II. félévi anyag tárgyalását. De jó is, hogy megkezdtük, mert különben nem lehetett volna zökkenő nélkül befejezni a 11. félévi anyagot.

Next

/
Thumbnails
Contents