Református főiskola, teológiai akadémia és gimnázium, Sárospatak, 1942

8 akar mindkettő: a gyermeken, az ifjún át a jobb, a boldogabb jövőt előkészíteni; hogy a családi és iskolai nevelést közelebb hozzuk egymáshoz közös céljaink érdekében. Szülők és nevelők tökéletesen egyetértenek abban, hogy a nevelés alapja a szeretet és a fegyelem. E kettőt kell — a gyermek egyéniségéhez mérten egyensúlyba hozni; a szeretet azonban soha nem hiányozhat! A szeretet és fegyelem azonban evangéliumi forrásokból, ne pedig ösztönökből, vagy elméletekből táplálkozzék ! E tekintetben szülők és nevelők egyaránt az ősforrásból, a Bibliából meríthetnek csupán, mely felette áll a legjobb pedagógiai módszernek és tantervi utasításnak. Főiskolánk mint nevelő intézmény evangéliumi szellemben nemcsak a családi nevelésnek volt mindig kiegészítője, folytatója, betetőzője, de a nemzeti ideálok felmutatásával, elmélyítésével, öntudatossá tételével századokon át olyan munkát végzett, mely a mai nemzeti nevelés eszménye. A Patakról kikerült ifjúság mindig hajlandó volt önként vállalni a legnagyobb és legdicsőbb áldozatot, a hősi halált, ha a haza ügye úgy kívánta. A hazáért azonban élni is kell tudni! A mohácsi síkon elpusztult 28.000 magyar annak idején bravúrosan dobta oda életét a hazáért, de ugyanezek a hősök nem tudtak élni érte. Ha tudtak volna, bizony nem lett volna Mohács nemzeti nagyságunk temetője. Mert a Mátyás király után következő 36 év alatt lassan, fokozatosan ásták a nemzet sírját azok, akik nem tudván élni érte, meghaltak érette. Mélyen Tisztelt Közönség! Az egyik ókori hadvezérről van feljegyezve, hogy a haditudományt nem elméletileg, hanem atyja mellett a harcmezőn sajátította el. Ma azt tartjuk, hogy az elmélet és gyakorlat az élet minden területén fontos kiegészítője egymásnak. A pataki diákságnak mindig erős oldala volt a gyakorlatiasság s ma is az. A pataki diák találékonyabb és önállóbb gondolkozású, mint bármely más. Mi Isten iránti hálával és alázatosan vesszük át évről-évre ezt a ránkbízott ifjúságot; érezzük a felelősséget, mellyel nemcsak a szülőknek, hanem nemzetünknek, de legfőképpen Istennek tartozunk. Ma különösen! Az utóbbi 15—20 esztendő külföldi vonatkozásban döbbenetes példát mutatat fel, hogy mit lehet elérni a neveléssel, hogyan lehet egy nemzedéket pozitív vagy negatív irányban fanatizálni. Mi nem futunk új elméletek után; a pataki főiskola eszményei bőségesen elegendők arra, hogy a mostani világégés közepette és utána is értékállók maradjanak: az Isten iránti rendíthetetlen hitbe oltott hazaszeretet a mi eszményünk. Meg vagyunk győződve, hogy ezen eszményeken át olyan ifjúságot nevelünk, mely méltó főiskolánk tradícióihoz s amely az Istenben vetett hittel párosult hazaszeretetet és nemzeti öntudatot mindenek fölé helyezi.