Református főiskola, teológiai akadémia és gimnázium, Sárospatak, 1942

9 Nemes Tanuló Ifjúság! Nektek olyan idő adatott a tanulásra, az életre való felkészülésre, melyben a hazaszeretetet és önfeláldozást nem könyvből, hanem dicső példákon szemlélhetitek. Meg vagyunk győződve, hogy lelketek csordultig telve van magasztos eszmények csodálával, de kérünk mindnyájatokat, kicsit és nagyot, mendurt és tógátust egyaránt, hogy nézzetek a hősiesség, az önfeláldozás külső jelein tiíl azok lényegére, s meg fogjátok látni, hogy mindenütt a lélek a fontos; a gép, a technika csodálatos feladatokat old meg, de végeredményében holt anyag. Ne higyjétek, hogy az egyházat, a hazát a holt anyag teszi, védi és fejleszti. Az Isten a kövekből is teremthet fiakat, a Lélek által a holt anyagot is eszményi célok szolgálatába állíthatja. Minden attól függ^tehát jővőtökben s a jelenben is már, hogy lelketeket mivel töltitek meg. A főiskola elvárja tőletek, hogy alkalmazkodtok hagyományos szelleméhez s hogy becsületesen dolgoztok, hiszen azért hoztak vagy küldtek ide mindnyájatokat. Adja a jó Isten, hogy erősödjetek az Őbenne való hitben, gyarapodjatok a szeretetben és a nemzeti öntudatban. Mélyen Tisztelt Közönség! A kötelesség-teljesítés terén olyan példák állnak ma naprólnapra előttünk, melyek a magyar mult glóriás hőseit idézik mindnyájunk elé. Hazájáért, hazánkért áll őrt ma a magyar katona ott, amerre a hadak utján Isten a mi maroknyi népünket a Kárpáti-Medencébe vezérelte. Augusztus 20-án a magyar jövendő legfényesebb csillaga hullott ott le, amidőn vitéz nagybányai Horthy István Kormányzóhelyettes Ur Őfőméltósága halálával pecsételte meg katonai esküjét. Mi magyarok nemcsak mondjuk, de lelkünk mélyéig érezzük, hogy „leesett a mi fejünk koronája." Most érezzük csak igazán, hogy kit veszítettünk el Őbenne. Az ő példás, hazafiúi kötelességteljesítése arany betűkkel van beírva édes hazánk történetébe s mindnyájunk lelkébe s fájdalmas büszkeséggel párosult kegyelettel és tisztelettel állunk meg a hős Apa immár hőssé magasztosult fiának emléke előtt s Isten vigasztaló kegyelmét kérjük szeretteire. Mélyen Tisztelt Közönség! A mi nevelői munkánknak rendkívül sok akadálya van. Különösen ma. De mi mégsem csüggedünk, mégsem lankadunk. Bízunk Istenben, aki egyedüli reménységünk e válságos időkben! Meg vagyunk győződve, hogy ez a maroknyi magyar nép s főiskolánk is az Ö kegyelméből tartatik meg. Ezért imádkozunk s ez az imádság ad erőt kötelességünk teljesítéséhez. Szeretettel üdvözölve a megjelent vendégeket és szülőket, valamint a főiskolai igazgatótanács megjelent tagjait s a lélekben velünk levő Püspök és Főgondnok Urakat, Istenben bízva s az Ő segítségéért fohászkodva, az 1942—43. tanévet, főiskolánk 412. esztendejét az Ő nevében megnyitom!