Református főiskola, teológiai akadémia és gimnázium, Sárospatak, 1941

.277 szellem szabadságának őstitáu hirdetője. Csak egyetlenegy szót kellene kimondania, amely feltárja a titkot, Zeus uralmának titkát ... De hiába jön kérlelni szárnyas paripákon Okeános és 12 leánya, Prometheus hajthatatlan marad. Pedig körülötte egyre félelmetesebben zúg a szél, moraljik a tenger s már-már látja is a közeledő villámot, amellyel Zeus a nézőtér hátborzongása közben szörnyű mennydörgéssel sziklástól együtt ledönti az alvilágba. A mai időkben túlzásba hajtott sztárrendszerrel szemben az antik színpad egyetlen direktora, rendezője, balettmestere, díszletezője és sokszor első színésze maga a költő volt. A költő az államtól kapta ezt az irigyelt megbízatást. Az előadásokat, amelyek a szent Dionysos-kultusz istentiszteleti cselekményei voltak, maga az állam rendezte. A darabíró és darabrendező költőt az Odeionban megtartott verseny ötös döntőbírósága választotta ki. S míg ma az ünnepelt szerző megelégedetten veszi fel a papírpénzben megállapított szép honoráriumokat, az antik színpad költője csak egy kecskebakot, egy kosár fügét és egy babérkoszorút kapott tiszteletdíjul és ez mégis mindennél drágább volt, mert benne volt egy egész ország tisztelete és meleg ünneplése. Az antik és modern kor szinészértékelése. között mutatkozó nagy különbség azzal magyarázható, hogy a görögöknél és rómaiaknál hivatásos színész csak rabszolga, szabados vagy idegen lehetett. Római polgár fiát, aki színésznek állt be, kitagadták, a katonafiút pedig halálra ítélték. A működő színészeket a legkisebb vétségért is súlyosan megbüntették. Legtöbbször a közönség előtt, a nyilt színen bűnhődött. El kellett játszania például Mucius Scaevola szerepét: nyomorult pária életének talán első, de minden bizonynyal utolsó főszerepét kapta ekkor, mert a közönség szemetáttára, égő tűzben kellett szénné égetni a karját, vagy a lángokban élethűen bemutatni Herakles tűzhalálát. Voltak azért az antik-korban is ünnepelt színészek, akiket az állam fizetett, akik Kreon vagy Agamemnon bíborköpenyében léptek a közönség elé. Egy-egy hatásos jelenetüket tapsvihar — nem egyszer a különfogadott hivatásos tapsolók reklámtombolása — köszöntötte. Ezek a színészek minden törvény és tilalom ellenére is előkelő emberek társaságában forogtak, s titkos tisztelőiktől ajándékokat kaptak. De bármilyen tiszteletben részesítettek is egy-egy kitűnő színészt, a színészek összességével, magával a színészi renddel nagyon keményen bánt az ókori társadalom. Nők hosszú századokon keresztül nem szerepelhettek az antik színpadon. A színelőadás vallásos jellege, a nő családi hivatásáról vallott uralkodó nézet és a színészi munka megerőltető volta kizárta a nőket a színpadról. Rómában pedig törvényesen elfogadott válóok volt, ha a feleség, férje engedélye nélkül csak megnézett is egy darabot. A nőknek a színpadtól való eltiltása természetesen maga után vonta, hogy a női szerepeket is férfiak játszották. Ezt tette lehetővé az álarc használata. Az álarc gipszből vagy festett vászonból készült. Előnye volt, hogy férfiak női szerepet és egy