Református főiskola, teológiai akadémia és gimnázium, Sárospatak, 1941

.278 férfi ugyanabban a darabban több szerepet is alakíthatott. Hátránya volt, hogy a színész a hangulat, lelkiállapot és arckifejezés változásait a maszkon nem tudta visszatükrözni. Ezen úgy igyekeztek segíteni, hogy a maszk két felét kétféleképpen festették be és a színész játék közben az állarcnak mindig azt a felét fordította a közönség felé, amelyik a leghívebben mutatta abban a pillanatban a darabkívánta lelkiállapotot. A maszk-készítés technikája a császárság idején rendkívül fejlett, szinte művészi tökéletességű volt. Néróról maradt fel az a feljegyzés, hogy valahányszor istenszerepeket játszott, a szükséges maszkot mindig a saját hús-vér arcvonásai után mintáztatta. Az író és színész mellett a színházi kultúrának nagy alakítója még a közönség. Ez az ezerszemű, ezerízlésű, kiismerhetetlen embertömeg. Tömeg, amelyre azonban fokozottan érvényesek a tömeglélektan szabályai. Különböző ruhájú, különböző kultúrájú emberek nehézkes tömege van a nézőtéren, de amikor lassan elalszik a mennyezet hatalmas körcsillárja, a várakozás áhítata szállja meg a szíveket és a nehézkes, ideges embertömeg észrevétlenül átalakul közönséggé. Nincs többé úr és szolga, díszpáholy és zsöllye, csak közönség van, csak kollektív lélek, kollektív szív van, amely egyetlen más művészetre se tud akkora hatást gyakorolni, mint a színjátszásra. Nélküle a színház üresen ásító fedett csarnok csupán, s nélküle a legnagyobb színész mozdulatai is élettelenek, ügyetlenül groteszkek. Természetesen mint a színház sok más kelléke, úgy egyik legnélkülözhetetlenebb része, a közönség is valójában ma is ugyanaz, mint az antik-korban. Bár az ókori színielőadások az istentisztelet részét alkották, de azért belepőjegy már akkor is volt. Kicsi ólom, bronz, vagy terrakotta érmék voltak ezek. A jegyen, csak úgy, mint manapság, jelezték a néző pontos ülőhelyét sor és székszám szerint. Bérletjegyek is voltak, amelyekbe belevésték a tulajdonos nevét. Az előadások napkeltekor kezdődtek és többnyire napnyugtáig tartottak. Csak meghatározott színű ruhában volt szabad helyet foglalni a nézőtéren. Augusztus császár később a nyári hőség enyhítésére megengedte, hogy a közönség széleskarimájú kalapban és mezítláb jelenhessék meg az előadásokon. Természetesen, ezeken az egésznapos előadásokon az étkezés is a színházban történt. Előadás alatt az antik színház közönsége éppen olyan szabadon viselkedett, mint a mai. Egy szó, egy mozdulat elég volt és máris tapsolt, tombolt kedvenc színészének, máskor viszont a strófák elvétett hangsúlyozásáért már sziszegés, dobogás, füttykoncert járt a színésznek. Ilyenkor az igazgató intésére a színész levette maszkját és arcrándulás nélkül, türelmesen kellett hallgatnia a fülsiketítő tombolást. A rendező sokszor csak úgy tudta végleg lecsillapítani a háborgó közönség dührohamát, ha a kifütyült színészt vagy a császárság utolsó századaiban az ünnepelt primadonnát a nyilt színen megkorbácsoltatta.