Református főiskola, teológiai akadémia és gimnázium, Sárospatak, 1941

.275 mán az antik színház, egy mozzanatot azonban midig magával vitt az ősi primitív állapotból: az n elhelyezett oltárkövet. Lassan maga az óni^aron is elmaradt, de a kicsi márványkő, mint valami csillogó szinbólum, egy darab az oltárból, a színházba vonult áhítatnak külső, szent biztosítéka továbbra is megmaradt a színházművészetben. És az óaxfaigK oltárköve, ez az ősi szent örökség, láthatatlanul, milliárd atomra osztódva ma is ott van a színházban. Beivódott a széksorokba, a függönyök bársonyába, a páholyok plüsshuzatába, ott lebeg a nézőtér félhomályában és megteremti a színház teátrális áhítatát. Mert ahol nincs meg, ahol nem érezhet ennek az antikkori örökségnek íze, illata, ott ma sincs igazi színházi kultúra. Az antik színpad technikai berendezésének további vizsgálatánál azt az édekes jelenséget találhatjuk, hogy a görögök mindig nyitott színen, függöny nélkül játszottak. A rómaiak is csak később kezdtek függönyt használni, de a működése éppen ellentétje volt a miénknek. Náluk ugyanis az előadás végén nem legördül a függöny, mint manapság, hanem felgördült, mert alul volt megrögzítve és onnan húzták felfelé, kezdéskor pedig felülről lefelé. Alig van görög tragédia, amelynek isten- vagy herosszereplői ne lennének. Ezek megjelenítését, színpadra hozataluk technikai megoldását egy kitűnő trükkel, a MX

a

r'i alkalmazásával intézték el. Ez volt a görög színpad nevezetes repülőgépe, amelynek működése a mai emelődaruéra emlékeztet. Az istent, aki a rendező utasítása szerint szárnyas paripán jelenik meg a levegőben a szenvedő Prométheus felett, a színfalak mögött paripájával együtt belekötözték a gépbe, aztán a daru forgatásával jelenítették meg lebegő helyzetben a színpadon, s máris kész a deus ex machina... Másik gyakran használt, kedvelt színpadi gépünk volt az éxxvxlrjfia, egy sinekre szerelt kigördítő, amolyan külön kis mozgószínpad, az antik forgószínpad. A modern forgószínpadról tudjuk, hogy roppant nagy jelentősége van a cselekmények gyors lebonyolítása és az időáthidalás szempontjából, mert ennek segítségével sűrű egymásután több színpadi képet mutathatunk be. Ennek a modern forgószínpadnak az őse az ixxwXrjua, amire nagy szüksége volt az antik színpadnak. A klasszikus darabokban ugyanis sehol, egyetlenegy jelenetet se találunk, amelyik bennt a házban, palotában vagy templomban történnék: minden jelenet a palota előtt bonyolodott le, azért nem volt szükség színváltozásra se. A közben a palotában végbement, legtöbbször véres események feltárására, kivetítésére való volt az ixxt'midiin. Az Agamemnon c. tragédia egyik jelenetében például Kassandra nyugodt hangú, békés beszélgetést folytat a palota előtt a chorosszal. Hangja lassan egyre izgatottabbá, feleletei zavarosabbakká válnak, víziói, hallucinációi vannak,hallja belülről akard csattogását, a haldokló hörgését, majd a kar éneke elhalkul, szétnyílnak a palota liatal-