Református főiskola, teológiai akadémia és gimnázium, Sárospatak, 1941

.274 kiáradó melegétől vagy az ősz gyümölcseinek illatától megittasodva, ujjongással járták be az erdőt, mezőt, kerteket, s boldog kiáltással szólították a föld, a mező, a kert éltető urát: Gaiat, Demetert vagy Dionysost. A falu feletti dombon pedig oltárt emeltek, s annak tüzében feláldozták a termés legszebb darabjait, a bor legzamatosabb cseppjeit, az esőt, napfényt adó istenségnek. Az oltár körül a falu lakossága vallásos önkívületében ősi ösztönös hangokkal és táncmozdulatokkal tombolt, hogy a mai idők statisztériájának művészi teljesítményénél is megrázóbb jelenetekben kedveskedjék az ünnepelt Dionysosnak. Színpaduk a föld bársonyos zöldje volt, díszletük a legtökéletesebb: a virágok ezernyi kavargó színe, a hegyek ködpárás kéksége vagy a csillagok ragyogása, Ember, fű, fa, virág, nap és csillag, mindenki és minden közreműködöttt tehát, hogy bemutassa a maga áhítatos színi játékát az egyetlenegy nézőnek: a végtelen nézőtéren valahol jelenlévő istenségnek. A történelemmel kitapintható későbbi időkben is sokáig nem beszélhetünk még mai értelemben vett színházról, de az oltár elengedhetetlen része volt mindig az antik színpadnak. Az ókor színháza három fontos részből állt: középen volt a hajdani oltárból kifejlődött kerek ÓQ^azna, ezt három oldalról körülfogta a nézőtér, Oínroov és a nézőtérrel szemben volt a mai színpadnak megfelelő (sx^vi). Legősibb alkotórésze a színháznak az d^xv^Q"- Kezdetben csak amolyan keményre döngölt földhányás az egész, közepén a köböl kirakott oltár. E körül ment végbe az énekből és táncból álló ünnepi szertartás. A közönség az óQ^azQa körül állva nézte végig az áldozati ünnepség lefolyását. Amikor pedig az ünnepély méretei kibővültek, fatribünöket emeltek az ÓQXTÍOTQK köré. Kr. e. 500-ban azonban ezek a fatribünök összeomlottak és nagy tömegszerencsétlenséget okoztak éppen egy Aischylos-előadás alkalmával, ezért attól kezdve biztonságosabb nézőteret építettek. A modern színház egyik főalkotórésze a színpad. A színpadot, a Txi/Mj-t, az antik-kor színházában is megtaláljuk, de ekkor még csak afféle bódé, kellékraktár volt. Kívül is esett a színház épületén, semmi szerves összefüggésben nem volt vele. Öltözőül és az előadáshoz szükséges felszerelések, álarcok raktárául szolgált. Később egyre nagyobb jelentőségre jutott, egyre díszesebben építették, aztán az előadásban is felhasználták. Az ŐQ^argn mindinkább elvesztette jelentőségét, s lassan-lassan teljesen visszafejlődött, mert az események most már nem az <'H>XV(MGA-N, hanem a színpadon épült gyönyörű paloták és templomok előtt történtek. Falai, akárcsak a mai rádióstúdiók hátsó falai, márványból voltak, hogy a hanghullámok visszaverődése érthetővé és tisztává tegye a színészek beszédét. Erre a kitűnő akusztikára természetesen nagy szükség is volt, ha figyelembe vesszük, hogy míg a mai milánói Schala 3000 férőhellyel épült, a 30.000-es befogadóképességű athéni színház még a kisebb antik-kori színházak közé tartozott. Bármilyen díszessé és hatalmas méretűvé vált is idők folya-