Református főiskola, teológiai akadémia és gimnázium, Sárospatak, 1941
.158 Dénes.-Az I—VIII. oszt. református tanulóit összesítő és azok leikében egységes református szellem kialakulását munkáló I. Rákóczy György Egyesület tanárelnöke. A Főiskola Igazgató Tanácsának a gimnáziumi tanári kart képviselő tagja; a középiskolai országos református vallástanárok szakosztályának választott elnöke ; a sárospataki református egyház presbitere és a sárospataki hegyközség választmányi tagja. Felolvasást tartott a Református középiskolai vallástanárok budapesti, őszi gyűlésén a Ref. Egyetemes Konvent 211/1940. sz. rendelete tárgyában: „Vallástanítási tantervünk és tankönyveink reform"-ja címen. Bírálatot írt a VKM. Oktatófilm Kirendeltsége által küldött „Református egyházunk szervezete" c. filmtervezetre. Továbbá heti áhítatokat és istentiszteleteket tartott ez év folyamán is a Főiskola ifjúsága számára, biblia magyarázatokat az I. Rákóczy Gy. egyesületben, naponkénti kezdő tanóráink számára alkalmatos bibliai textusok jegyzékét állította össze, valamint ő végezte az ez évben is hitvallást tett 58 gimnáziumi növendékünk konfirmációi szokásos előkészítését is, melyek után rendezte az áldozócsütörtökön bensőséges keretek közt végbement konfirmációi ünnepséget is. — Dávid Zoltán. A gazdasági választmány tagja. A főiskolai könyvkereskedés felügyelője. Latin nyelvi tanulmányi felügyelő. A Vöröskereszt helyi fiókjának pénztárosa. Az alsőzempléni egyházmegye számvevőszékének tagja. A Budapesten rendezett versenyvizsgálati tanfolyamon előadást tartott a következő címmel: „Az élménydolgozat a tehetségvizsgálat szolgálatában." — Erdélyi László. VIII. o. főnöke, a filmszertár őre és a filmoktatás intézeti vezetője, a Jégpálya felügyelője, az Aerokör vezető tanára, az Erdélyi János önképzőkör természettudományi szakosztályának vezető tanára, a sárospataki Move egyesület tagja, Sárospatak nagyközség képviselőtestületének tagja. Vezette a Népművelési Előadások filmbemutatással kapcsolatos előadásait s a tanulók részére tartott filmes ismeretterjesztő előadásokat. A leventék részére ismeretterjesztő filmelőadásokat rendezett. A tagok bevonásával megrendezte az Aerokör modellkiállítását, vezette az Aerokör berepítéseit, és modellversenyt rendezett. — Erdődi László. A természetrajz-kémiai szertár egyik őre, a kisinternátus vezető tanára, cserkészrajtiszt. A Nagy Sándor Gyorsírókör tanárelnöke. Állattant és kémiát tanított a sárospataki ref. liceum II. és III. osztályában. — Dr. Gulyás József. Módszeres értekezleten az olvasmányokról és költeményekről értekezett, nevelési értekezleten a szép magyar ejtésről, a személyi lapokról; az iskolán kívüli népművelés terén a magyar katona-írókról, a főiskola Csoma-ünnepélyén Körösi Csorna Sándorról olvasott fel. A debreceni egyetemen az I. félévben a XVIII. század nagy íróírói adott elő. Cikkei: Debreceni Szemle 1941.238. 1. Irodt. Közi. 1941. III. Egy. Philol. Közi. 1941. 351. 1. Zempléni fáklya 1941—42. (I—IV.) Sárospataki Ref. Lapok 1940. 58., 1941. 5. 20. Pataki krónika 3. Sp. Ifj. Közlöny 1942. Zeneközlöny 1942. Különny.: A sárospataki bölcsészeti akadémia története. A sáros-