Református főiskola, teológiai akadémia és gimnázium, Sárospatak, 1941

.159 pataki ref. templom története. — Hallgató Sándor. A természet­rajz-kémiai gyűjtemény egyik őre. A kassai tankerületben a ter­mészetrajz tanulmányi felügyelője. A főiskolai igazgató-tanács tagja. Gimn. igazgatóhelyettes. — Harangi László. A Il.b. osztály főnöke, angol-internátusi nevelőtanár. Istentiszteletet és áhítatot tartott a Főiskola Imatermében, a városi templomban, Miskolcon és több gyülekezetben összesen 25 alkalommal. Diákbibliakört állandóan vezetett, tanári bibliakört többször tartott. Emlékbeszédet mondott gr. Széchenyi Istvánról a gimnázium Széchenyi-emlék­ünnepélyén és a városi leventék előtt. Az angol-internátus Kle­belsberg-einlékünnepélyén megemlékezést tartott az internátus alapítója halálának évfordulóján. Péntek Esték keretében felolvasta „Sárospatak története" c. értekezését. A gimnáziumi szék II. félévi nevelésügyi értekezletén felolvasást tartott a „Vallásos nevelés időszerűsége" címmel. 1941. nyarán résztvett a nagykázméri temp­lomépítő munkatáborban. 1942. pünkösdkor kirándulást vezetett Aggtelekre. — Dr. Harsányi István. A IV. a. osztályfőnöke, az Arany János-kisönképzőkör tanárelnöke, a gimnáziumi ifjúsági könyvtár vezetőtanára, a református tehetségkutató mozgalom egyetemes konventi előadója, az országos tehetségkutató állandó bizottság tagja, az Orte szociálpolitikai szakosztályának és tehet­ségkutató bizottságának tagja, levente csapatparancsnok, a sáros­pataki levente-egyesület elnöke, a sárospataki Move-egyesület tit­kára, a sárospataki képviselőtestület tagja, a „Határőr" c. hetilap egyik szerkesztője. Szerkesztette s részben írta az ORTE megbízá­sából a „Református gimnáziumaink tehetségkutató munkája" c. füzetet. Cikkei jelentek meg a Magyar Szemlében, a Protestáns Tanügyi Szemlében, az Országos Középiskolai Tanáregyesületi Közlönyben, a Protestáns Szemlében, a Magyar Paedagógiában, a Magyar Útban, a Református Életben, az Uj Magyarságban, a Han­gyában, a Sárospataki Református Lapokban. Élőadást tartott a Péntek Esték előadássorozatban „A sárospataki református főis­kola a magyar nevelésügy szolgálatában" címen, a budapesti rá­dióban „Pataki diákélet a XVII. században" címen s a kassai rádió­ban több ízben. Ünnepi beszédet mondott a sárospataki levente­egyesület március 15-i ünnepélyén, előadója volt a vallás- és köz­oktatásügyi minisztérium által Budapesten rendezett tehetségkivá­lasztó tanfolyamnak. Az egyetemes konvent megbízásából bírálta a Zsigmond Ferenc VIII. osztályos magyar irodalmi olvasókönyvét. Előadója volt a sárospataki népfőiskolai tanfolyamnak. — Hegyi József. Előadást tartott a Zemplénvármegyei Kazinczy Kör és a sátoraljaújhelyi Mansz Műsoros délutánján egyszer-egyszer, a Kassai Rádióban háromszor, helyszíni közvetítést vezetett a Kassai Rádió­ban hatszor. Tanári székfoglaló értekezést olvasott fel az évmeg­nyitó ünnepen „Az antik-kor színpada" címmel. Cikkei, tudósításai, hosszabb-rövidebb riportjai jelentek meg a budapesti Esti Újság, Függetlenség, a kassai Felvidéki Újság c. napilapokban, a Híd, Református Élet, Határőr c. hetilapokban. Az Országos Magyar

Next

/
Thumbnails
Contents