Református főiskola, teológiai akadémia és gimnázium, Sárospatak, 1941

11 Főiskolánk életét ezek alatt a szempontok alatt vizsgálva, nyugodt lelkiismerettel állapithatjuk meg, hogy az alapítástól napjainkig lefolyt 410 esztendő az Istentől való küldetés jegyében, az Ő dicsősége szolgálatában telt el. Örvendező gyermekajkakon, hálaadássál és reménységgel telt szülői szivekben nem zengne most itt halleluja, ha ezeket a megszentelt falakat nem isteni örök terv szerint emelték volva, hogy legyenek a legfőbb tudománynak : az Ige tudományának fellegvárává, pusztító viharok között hányódó szegény magyar népünk védő bástyájává. Isten megmásíthatatlan akaratát kell abban látnunk, hogy az a lélek, amely ezen a szent helyen Krisztus evangéliumából sarjadt ki és táplálkozik, örökre és elválaszthatatlanul összeforrt nemzetünk életével, amelynek mindig akkor vitte a legnagyobb segítséget, amikor az halálos veszedelemben forgott. A gályarabok imádsága és diadalmas hite, a haza ellenségei ellen a szellem fegyvereivel és karddal szembeszálló tanítványok hősiessége, az Isten-Ige diadaláért küzdő lelkipásztorok, a hit és tudomány zászlói alatt harcoló tanárok, az anyaszentegyház veteményes kertjében szorgoskodó tanítók szolgálata által Főiskolánk küldetése történelmi jelentőségűvé lett. Méltán nevezte Alma Materünket a magyar szabadság vatese: Petőfi Sándor a szabadság oroszlánjai barlangjának, mert itt minden megmozdulás az Úrért, a mi Istenünkért történt, „az Ur pedig a Lélek és ahol az Urnák Lelke, ott a szabadság". (2. Kor. 3 : 17.) S most, amikor a 42-ik évtized határrnesgyéjétől az első lépést tesszük a jövendő felé, ennek a küldetésnek betöltésére különösképen fel kell készülnünk. Annál inkább szükséges ez, mert abban a kataklysmában, amelyben a népek vergődnek s amelyben a mi sokat szenvedett nemzetünk újból élet-halálharcát vívja, a világot pusztulással fenyegető, az embert állattá alacsonyító infernális hatalmak sokkal nagyobb mértékben érvényesülnek, mint a legdrágább értékek: az élet és annak szabadsága, a becsület, a tisztaság, a jóság védelménél az önfeláldozásban megnyilvánuló erők. Ha nem akarjuk elveszíteni azt, ami nekünk szent és drága, kötelességünk csak az lehet, hogy őrhelyeinken megállva, hűek maradjunk az élet Fejedelméhez, akinek felénk hangzó figyelmeztetését sem földindulás, sem a fegyverek zaja nem hallgattathatja el: „Aki velem nincsen, ellenem van és aki velem nem gyűjt, tékozol." (Mt. 12 : 30; Luk. 11 : 23.). Csak Vele, mert igy maroknyi voltunk, kicsinységünk ellenére is többen vagyunk (2. Kir. 6 : 15—18.) és nagyobb erőkkel rendelkezünk (2. Kor. 12 : 9—10; És. 25 : 4; 28 : 6; Zs. 37 : 39—40.), mint az istentelen világhatalmak együttvéve. Nem fizikai, hanem lelki, nem földi, hanem mennyei erőkre kell gondolnunk. Ezeknek a világtól független, felülről származó erőnek a birtokában — amint a testvér finn nemzet példája is mutatja — lenézett és megvetett, magukrahagyott és kisemmizett népek is naggyá és diadalmassá lesznek. Tévesen gondolkoznak tehát azok, akik egy nemzet nagy-