Református főiskola, teológiai akadémia és gimnázium, Sárospatak, 1941

10 los veszélyben levő, tehát megtartásra szoruló életről vagy életekről van szó, ez a domináns személy nem lehet más, csak a legtökéletesebb élet, az abszolút Valóság: a teremtő Ur Isten, aki minden megmozdulás, történés és lét kezdő oka (prirna causa), aki szuverén akaratából, isteni mindenhatóságánál fogva Igéjével a semmiből teremtette (creatio ex nihilo) a világot s benne a teremtés koronájaként a maga képére és hasonlatosságára az embert. Nemcsak teremtette, hanem szent Fiában megjelent kegyelmével gondviselésébe is vette s Szent-Lelke tanácsával kormányozza. Örökkévaló hatalma túlér az egek egein (I. Kir. 8: 22 ; Zs. 139 : 7—9.) s betölti a földet (Zs. 24 :1—2 ; Dán. 4 : 31— 32 ; Jer. 32 : 27.), mely lábainak zsámolya. (És. 66 :1; Mt. 5 : 35 ; Csel. 7:49.). Mindaz tehát, ami ebben a teremtett világban végbemegy, az Ő keze által történik. „A sátán és az összes istentelenek is úgy alá vannak vetve hatalmának, hogy mozdulni is csak az Ő parancsára képesek, mert az Ő keze, mint valami kantár vagy zabola, féken tartja őket, s mikor jónak látja, fékezi, máskor meg űzi és kormányozza őket Ítéleteinek végrehajtására." (Kálvin: Kis. müv. 291. o.) Ennek az égen és a földön uralkodó szuverén hatalmú Istennek megismerése és szent Igéjében kijelentett akaratának elfogadása minden küldetésnek alapja. Ez a tény a küldetésnek bizonyos mérvű kötöttségét jelenti, ami azonban éppen a kötöttségénél fogva megnyugvás, vigasztalás, sőt erőforrás is. Nem minden munka küldetés és nem minden ember küldött. A küldöttet teremtő Ura választja ki szolgálatra ugyanazzal a szuverén mindenhatósággal (omnipotentia sua), amellyel a világot teremhette és annak kormányzását intézi. (Ján. 15 : 16). Azért nem szabad szem elől tévesztenie, hogy ő, á teremtmény, élete első pillanatától szive utolsó dobbanásáig Isten tulajdona, aki szabadon rendelkezik vele, tehát sohasem akarhat más, sem több, sem kevesebb lenni, mint aminek Isten szánta. „Nem fölebbvaló a tanítvány a tanítónál, sem a szolc/a az ő uránál." (Mt. 10 : 24 ; Luk. 6 : 40.). Aki ezt a korlátot áthágja, árulóvá lesz s megítéltetés alá esik. A küldöttnek a persona Dei loquentis, az őt megszólító s neki parancsot adó Isten által elébe adott Kijelentésében, mint egy tükörben, különben meg kell látnia féregvoltát, azt a nyomorult állapotott, amelybe bűnei miatt került, amelyből az égi Kegyelem (gratia Dei) kiemelte. Éppen abban van vigasztalása és ereje, de egyúttal felelőssége is, hogy őt, a bűnöst és méltatlant a szent Isten a maga számára kiválasztotta, felmagasztalta, javai sáfárává, munkatársává tette, harcolván ellene, érette és helyette minden sátáni hatalmassággal szemben. — És adta neki útul ebben a világban az életet, hogy könnyhullatás és öröm, küzdelmek és szenvedések között, üldöztetésben és halálos veszedelemben, parancsának feltétel nélkül engedelmeskedve, magát maradék nélkül átadva, mindig hálatelt szívvel szolgálja az Ő dicsőségét (glória Dei). Mert minden küldetés végső célja Isten dicsőségének a szolgálata.