Református főiskola, teológiai akadémia és gimnázium, Sárospatak, 1940

10 engesztelődjék a dicsőség Királyával és így feltáruljon, szabaddá legyen Isten kegyelme és akarata számára. Azért engedle lerontani testének templomát, hogy a mi elrontott életünk romjaiból újra megépítse Isten örök dicsőségének hajlékát az ő hatalmas, megtisztító és újjáteremtő Lelke által. Lássátok, ilyen az az Úr, akiről a 24. zsoltár azt mondja: Az Úré a föld és annak teljessége, a föld kereksége és annak lakosai; ilyen a teremtő, a mindeneket fenntartó és világkormányzó Isten, a mennyei seregek Ura, az erős, tiatalmas és hadakozó Űr — az idvesség Istene, aki egész isteni hatalmát és erejét a mi idvességünk helyreállítására használja fel. Nemcsak megengedte, hanem öröktől fogva elrendelte, hogy az Ő szent Fia az Ő dicsőségének és ezzel a mi üdvösségünknek helyreállítására emberré legyen, egész földi életében szenvedjen : hordozza a mi bűneink átkát és vereségét, hordozza a mi Isten dicsősége nélkül szűkölködő emberi létünk minden nyomorúságát, hordozza a kárhozat kínját, a pokol gyötrelmét, s az Isten miattunk való haragja alatt összeroskadjon. Lássátok, ilyen a dicsőség Királya, a mi Urunk Jézus Krisztus! Nem tekintette zsákmánynak azt, hogy Ő Istennel egyenlő, örök dicsőségben él, hanem hozzánk való szeretetből vállalta a gyalázat fáját, bűnné és átokká „lett helyettünk és érettünk, hogy mi Isten igazsága legyünk Őbenne, a megváltás dicsőségének osztályosai, Isten igaz és szeretett s Őt viszont szerető gyermekei, akiken újra felragyog a mennyei Atya dicsőségének földi, emberi képmása. Lássátok, ilyen az idvesség Istene: előbb szent Fiában Önmagát adja, egészen beleadja a mi sorsunkba, ennek legmélyebb örvényeibe: a kárhozat kínjára, a poklokra — azért, hogy szeretetével rabul ejtsen és szabad gyermeki engedelmességgel örökre magához láncoljon, igaz testvéri szeretettel egymáshoz láncoljon minket. így tárul fel számunkra Isten kegyelme az Úr Jézus Krisztusban és így tárul fel a mi életünk — az Ő kegyelme által — az Ő kegyelme és akarata előtt. Én vagyok az ajtó—hangzik felénk kapunyitáskor az Úr Jézus szava. Gondoljunk most arra az eredeti összefüggésre, amelyben ez az Ige a János írása szerinti evangélium 10. részében írva van. Ha az eddigiekben az egész bibliai bizonyság összefüggése szerint értelmeztük ezt az Igét, mint alapigénk újtestámentomi titkát és döntő evangéliumi előfeltételét, most vegyük aszerint a közvetlen összefüggés szerint, amelyben írva találjuk. Itt ezt olvassuk : „Bizony, bizony, mondom néktek, hogy én vagyok a juhoknak ajtaja. Mindazok, akik előttem jöttek, tolvajok és rablók ... Én vagyok az ajtó, ha valaki én rajtam megy be, megtartatik és bejár és kijár majd, és legelőt talál. A tolvaj nem egyébért jő, hanem hogy lopjon és öljön és pusztítson; én azért jöttem, hogy életök legyen, és bővölködjenek" (Ján. 10 : 7—Í0). Éz azt az örömüzenetet