Református főiskola, teológiai akadémia és gimnázium, Sárospatak, 1940
104 Az egyes alkalmaknak és ünnepeknek a liomiletikumát is körvonalaztuk és feldolgoztuk. Feldolgoztunk legalább 50 textust és két éven keresztül minden alkalomnak a homiletikumát megvizsgáltuk. Házi dolgozatot is kellett készíteni minden alkalommal. A nagy többség hűséggel és hozzáértéssel dolgozott. Kialakulóban van az a pataki igehirdetési iskola, amely tartalmában hívő és alázatos, formájában pedig követi, vagy alkotja a homiletika szabályait. Az önmagát közlő Istenre és az Isten akaratát átvenni akaró ember képességére van tekintettel ez az igehirdetési mód. Több negyedéves a délelőtti istentiszteleten is hirdetett Igét. Theologusok látták el a gimnázium I—IV. osztályai számára tartott istentiszteleteken az igeszolgálatot. A másod évesek vasárnap délutáni istentiszteleteken a Heidelbergi Kátét magyarázták folytatólagosan. Minden előkészülés megbeszélés és irányítás után történt. Az ifjúsággal több ízben közöltük, hogy temetés, vagy esketés milyen textus alapján fog történni. Az ő meditálásuk és az elhangzott igehirdetés közötti párhúzamvonás szintén értékesebbé tette az előkészülést. A homiletikai gyakorlatok vezetője: Darányi Lajos. g) Filozófiai-pedagógiai szeminárium. A filozófiai-pedagógiai szeminárium rendeltetése a theológusnevelés és a főiskola keretében folyó munkák egészében hármas: 1. könyvtára utján a theologus ifjúság filozófiaipedagógiai kérdések iránti érdeklődését fokozni, illetve ennek kiegészítésében a rendelkezésre álló egyéb könyvtárak mellett segítségére lenni. 2. A különösebb érdeklődést mutatókkal külön erre a célra beállított alkalmakkor foglalkozni. 3. A főiskola jelenére és múltjára vonatkozó pedagógiai és filozófiai adalékokat gyűjteni s azokat egy majdani feldolgozásra megőrizni. Első célkitűzését könyvtára állandó fejlesztésével szolgálta a szeminárium. Ezévben beszerzett 33 kötet filozófiai, illetve pedagógiai tárgyú szakmunkát. Nem sok, de ha figyelembe vesszük, hogy magyar szakirodalmunknak e két ága kevés önálló művet termel évente, akkor érthető lesz, hogy ezt a számot is csak azáltal tudja felmutatni a könyvtár — amely csak a magyar szakirodalom gyűjtésére specializálja magát, — hogy a beszerzett művek között régebben megjelentek is vannak. A könyvállomány így 531 kötet. Ha ehhez hozzávesszük az Akadémiai Olvasó Egyletnek a szemináriumba letétbe helyezett 77 kötet filozófiai, illetve pedagógiai vonatkozású művét, akkor összesen 608 mű állott ez eszten-