Református főiskola, teológiai akadémia és gimnázium, Sárospatak, 1940
105 dőben az ifjúság rendelkezésére. Közülük 13 munkát beköttettünk, 36 munkát pedig erős kartonborítólappal láttunk el. Az ifjúság a könyvtárat 173 esetben használta. Második feladatát a filozófiai speciálkollégium keretében töltötte be a szeminárium. Végül harmadik célkitűzésének: a pataki főiskola életével kapcsolatos adalékok gyűjtésének munkáját ebben az esztendőben úgy igyekezett megvalósítani a szeminárium, hogy egy központi téma körül rendezte el a feldolgozandó anyagot, azaz a munkát végzett másodéves theologusok ugyanannak a kérdésnek különböző ágát figyelték meg, illetve kutatták. A kérdés a jelen esztendőben: Adalékok a pataki diákság rajzához címet kapta s a kérdés keretén belül dolgozatok érkeztek be a pataki diákság vallás-, erkölcs-, nemzet-, művelődés-, társadalom- és elhelyezkedési rajzával kapcsolatban. Adalékaikat az ifjak bekötve nyújtják be; a munkákat az így évről-évre gyűlő kézirat-, illetve adaléktárunkban elyezzük el, amely jelenleg 41 dolgozatot foglal magában. A szeminárium vezetője: Dr. Újszászy Kálmán. h) Faluszeminárium. A sárospataki főiskola faluszemináriuma a theologus ifjúságból önként jelentkezők között végzi munkáját. Célja: nevelés és szolgálat. Közelebbről theologus ifjúságunknak a falusi lelkipásztori munkára nevelése és a magyar falu népének, közelebbről a szeminárium munkaterületén élő református földművelő népnek a szemináriumi munka keretei között lehetséges szolgálata. Ez a kettős cél elválaszthatatlanul összefonódik, a szemináriumi munka minden ágában. Közülök első helyen a szemináriumi munka szívét, amelyből valamennyi más munkaág kisarjadzott: a szerdaesti összejöveteleket kell megemlítenünk. Áz iskolai év két félesztendejében 18 rendes és 5 rendkívüli összejövetelt tartott a szeminárium. A rendkívüli összejövetelek a kiszállások előkészítését szolgálták, illetve az azok eredményeiről szóló beszámolók voltak. A rendes összejövetelek anyagát viszont lassan évtizedes módszerünknek megfelelően a magyar falu, vagy a magyarság egy-egy időszerű kérdésének megbeszélése, illetve az ezekről való tájékoztatás, valamint a szeminárium keretén belül folyó munkák egyes mozzanatainak ismertetése képezte. A szerdaesti összejövetelek a tulajdonképpeni előkészítői a szemináriumi munka következő, időrendi szorrendben is másodikként kialakult ágnak, a kiszállásoknak. Mint