Református főiskola, teológiai akadémia és gimnázium, Sárospatak, 1939

6 kegyelem napja s egy kissé felnyílt a koporsó fedele, melybe 2o évvel ezelőtt taszíttattunk. Mélységes hálával borulunk le a Mindenható előtt, hogy lehajolt hozzánk, hogy összetört lelkünk bágyadt reményei helyén ujakat fakasztott. Főiskolánk a lezajlott világégés után hamarosan önmagára talált. A pataki Főnix poraiból megújhodva ismét magasra röppent az üszkök felett s diadalmasan csattogtatva szárnyait uj perspektívák felé mutatott a nemzeti és evangéliumi hagyományokhoz híven. Sokszor kellett 400 év alatt poraiból uj életre kelnie a pataki szellemnek, mert a Főiskola élete mindig szoros öszszefiiggésben állott nemzetünk és egyházunk sorsával. Sokat tudnának erről beszélni Főiskolánk ércbe öntött eseményei, újjabban létesített domborművei, hiszen mindegyik egy-egy drága tűkör-szilánk, amelyekben ércen s kövön tul nemzeti és egyházi életünknek egy-egy korszakra rávilágító jelenete van megörökítve. Főiskolánk azonban nemcsak a múltban volt elválaszthatatlanul szoros lelki egységben nemzetünkkel s egyházunkkal ; ma is megvan ez a lelki egység; a hagyományokban gyökerező törekvéseknek s a jobb magyar jövőért vívott tusakodásoknak minden tekintetben részesei vagyunk és akarunk is lenni. Mindazt megszeretnők itt valósítani, ami pedagógiai vonatkozásban előbbre vinné nemzetünk és egyházunk ügyét. Felbecsülhetetlenül nagy értéknek valljuk Főiskolánk megszentelt múltját, azonban iránta való tiszteletünket és szeretetünket nem méla ábrándozással s öndícsérgetéssel kívánjuk megbizonyítani, hanem áldozatokra kész lélekből fakadó odaadóbb szolgálattal; szolgálattal és engedelmességgel a kötelesség maradék nélkül való teljesítésén felül is. A lélek titkos húrjait is megrezditő felelősség szorongat minket a mai kritikus időkben, amikor nem szavakban, hanem cselekedetekben kell megmutatni a felelősségérzetet. Nemzeti vonatkozásban legfontosabb kötelességünknek érezzük a magyar nemzeti öntudat elmélyítését. Nem a divat s nem a jelszavak ösztökélnek és irányítanak bennünket e tekintetben, hanem a kényszerítő szükség. Rádöbbentünk arra, hogy csak a tiszta forrásokból táplálkozó nemzeti öntudat elmélyítése adhatja meg népünknek, nemzetünknek az erőt, a képességet, hogy a maga mivoltában megmaradjon az európai fejlődés mai irányai és fokozott üteme mellett. Mi legelső sorban magyar lelket, magyar öntudatot akarunk ifjúságunkba átültetni, mert hisszük és valljuk, hogy az ő lelki megújhodásuk nélkül nem lesz jobb és teljesebb a magyar jövő a magyar „Má-nál". A lelki megújhodás szükségességét különben sokfelé halljuk hangoztatni, de ma még ott tartunk, hogy mindenki mást akar megjavítani, maga azonban nem hint hamut a fejére s nem mond mea culpát. Pedig nemzetünk lelki