Református főiskola, teológiai akadémia és gimnázium, Sárospatak, 1937

Fejes István emlékezete, — Dr. Enyedy Andor emlékbeszéde 1938. június 12-én. — Ha elmondhatta Vergilius, a latin költő: hősére, Aeneasra gondolva, hogy „arma virumque cano", ha idézhette e szavakat Zrínyi Miklós, az adriai tenger szirénája, amikor nagyapjára, Szigetvár vértanú védőjére emlékezve, így kiáltott : „fegyvert, vitézt éneklek", akkor én is elmondhatom, néhai Fejes Istvánra emlékezve, hogy: férfiról szólok. Olyan ember volt ő, amilyet a férfi szó tartalma és jelentése, méltósága, zamatja és patinája kíván. S amikor róla, a születése óta lefolyt századik évben megemlékezünk, ezzel nemcsak vele szemben rójjuk le a hála és kegyelet adóját, hanem a magunk és egymás lelkének is gazdagodást szerzünk azzal, hogy megpihentetjük lelki szemeinket egyházi életünknek ezen a nagy vezéralakján, aki mig élt, kimetszett remeke volt Isten teremtő munkájának, szép magyar fajtánknak, nagyszerű példánya a református keresztyénség amaz egyéniségformáló hatásának, amely hatás kormányzónkon, a legelső magyar emberen kezdve annyi átlag fölé nőtt kiválóságot adott az emberiségnek, a magyar nemzetnek. De mindezeken kívül megszemélyesítője volt Fejes István annak a sárospataki szellemnek is, amelyet lehelnek magukból ezek a megszentelt falak, s amelytől mindnyájan, kik azt fiatal éveink zsenge korában magunkba szívtuk, egyéniségünk legszebb értékeit, kincseit kaptuk: az elménk világosságát, a jellemünk acélját, a kedélyünk diákos frisseségét, a lelki életünk egészséges mederben folyását. Fejes István már testi mivoltában, külső megjelenésében is valóságos férfiszépség volt. Amikor az 1881-iki debreceni zsinaton híres szónoklatát tartotta, a karzaton ülő özvegy Telekyné, Tóth Karolina, későbbi második felesége, megkérdezte a körülte ülőktől a nevét. Amikor megtudta, azt mondotta: ha ez a Fejes megkérne, az első szóra elmennék hozzá feleségül. Magas, sugár alakjáról még hetven éves korában is festőien omlott a selyempalást. Egyéniségében a mindenkit ellenálhatatlanul lenyűgöző méltóság, előkelőség párosult a szeméből kisugárzó bájjal, az arcáról ra13*