Református főiskola, teológiai akadémia és gimnázium, Sárospatak, 1937
72 e) A működő tanári testület. 1. Testületi munka. Ez évben volt 16 gimnáziumi szék 392 jegyzőkönyvi ponttal, két módszeres, két szülői, két ellenőrző, két osztályozó, tanügyi látogatásokról beszámoló öt, s 42 különböző értekezlet. Növendékeinket városi lakásaikban is állandóan ellenőrizzük s őket legalább két hetenként minden tanár meglátogatja s látogatásaikról írásbeli jelentésben a gimn. széken számoltak be. E tanéven sem volt szállásvizsgálataink kiépített rendszere következtében sem a szállásadók ellen, sem azok részéről növendékeink ellen panasz. Idegen mételyeket ez évben sem engedtünk ifjúságunk lelkéhez férkőzni. Fontos irányító és nevelő munkát végez a tantestület az egyesületek vezetésében, ünnepélyek, cserkészavatások, kirándulások, különféle (rajz- és fénykép) kiállítások, versenyek (vívás, athletikai, szertorna stb.) megrendezésében. Testületi munkát jelentenek a Főiskola egységét érdeklő ügyekben tanácskozó köziskolai székek, azok bizottságai, gazdaságügyi tanácskozások, internátusi értekezletek, s az autonóm iskolák ügyvitelét jelentő sokféle munka. Sok szeretett gondot adott e tanévnek a szeptember hó elsején megnyíló Humán-internátusunk építése, berendezése, alapszabályainak, prospektusoknak elkészítése, tanfolyamok megszervezése. Mindezen gondos körültekintést igénylő munkákban állandóan irányított bennünket egyházkerületünk elnöksége, főiskolánk gondnoksága. Bölcs vezetésükért, nagyértékű irányításukért e helyen is hálás köszönetünket fejezzük ki. 2. A tanári testület iskolai tisztségeiről, iskolánkivüli munkásságáról és irodalmi működéséről a következőkben számolunk be. Bálint József. A rajzszertár őre. — Benkő Béla. A természettani szertár őre. — Boda Béla. A Il/b. o. főnöke; a tápintézet felügyelő tanára ; a Gazdasági Választmány tagja, MOVE szakosztály-elnök, többszörös országos céllövő és íjjászbajnok í cserkésztiszt; zemplénvármegyei cserkész ellenőrzőtiszt ; a Stefánia-liga igazgatósági tagja. — Bódy Dénes. Az I. Rákóczy György egyesület tanárelnöke. A ref. vallástanárok középiskolai szakosztályának országos elnöke. A Zempléni Ref. Egyházmegye tagja. Lelkészi szolgálatokat végzett a Főiskolában és azonkívül alkalmilag. — Böszörményi László. Az I/b. osztály főnöke; az olasz nyelvi tanfolyam vezetője. — Dávid Zoltán. A főiskolai könyvkereskedés felügyelője ; a Gazdasági Választmány tagja. A „Péntek Esték" előadássorozatban felolvasást tartott „Egy emberöltő nevelői tapasztalatai; a fellépő diáknemzedékek lelki arculata" címmel. — Erdélyi László. A IV. osztály főnöke. A fizikai szer-