Református főiskola, teológiai akadémia és gimnázium, Sárospatak, 1937

73 tár őre, a filmoktatás ügyeinek vezetője, a gimnáziumi jég­pálya felügyelője. Előadást tartott a népfőiskolán „A légkör viztüneményei" címen ; tanulmányutat tett Budapesten külön­böző középiskolákban a fizikai szertárak tanulmányozására, mely tanulmányútról jelentést készített. — Dr. Gulyás Jó­zsef. C. igazgató, egyetemi magántanár. Főkönyvtáros. Az Orsz. Református Tanáregyesület augusztus 25—26. gyűlésén felolvasást tartott a „Szelekcióról". (Megjelent az évkönyv­ben.) Ugyanerről az I. félévi szülői értekezleten is felolvasott. A II. félévi szülői értekezleten „A szélsőséges mozgalmak és az iskola" címmel olvasott fel. A március 15-iki ünnepélyen felolvasást tartott P. Szathmáry Károly Pukk Mihály című kéziratban lévő epikus művéből. Beszédet mondott a tanulók Kazinczy ünnepélyén Széphalmon, 1938. május 14-én. A deb­receni egyetem bölcsészeti karán az I. félévben a „Debreceni Kör" címen magántanári előadást tartott. Cikkek, irodalom­történeti közlemények 1937. III. 1938. I. Protestáns Tanügyi Szemle ; Debreceni Szemle ; helyi lapok. Külön nyomat: Tar­lózás (Sp. 1937.), Jegyzetek (Sp. 1937.), P. Szathmáry Károly: Pukk Mihály. (Debrecen, 1938.) — Halász Dénes. A Ill/b. osztály főnöke. A Forgalmi Bank igazgatósági tagja. — Hall­gató Sándor. Az I/a. osztály főnöke ; a természetrajzi szertár őre ; A Természetvédő Egyesület tanárelnöke. A V. K. M. által megbízva a miskolci tankerülethez tartozó középiskolákban a természetrajz tanulmányi felügyeletével. Igazgatótanácsos. Előadásokat tartott a Sárospataki Ref. Egyház által rendezett népművelődési tanfolyamon vetített képekkel. Tanulmány­utat tett Francia- és Olaszországban. — Dr. Harsányi István. A VIII. osztály főnöke; az Erdélyi János Önképző­kör tanárelnöke. Népfőiskolai előadást tartott a kuruc köl­tészetről. Megnyitó beszédet tartott az önképzőkör hangverse­nyén. Ünnepi beszédet tartott március 15-én a főiskola dél­utáni ünnepélyén. A ref. egyetemes Konvent megbízásából birálta a Jékely—Kerecsényi—Vajthó-féle gimn. első osz­tályos magyar olvasókönyvet. Ismertette Karácsony Sándor Magyar nyelvtanát a Prot. Szemlében. Cikkek: Tanárok szelekciója (Protestáns Tanügyi Szemle). Az iskola harca a szürkeség ellen és az egyéni színekért. (Gyermekvédelem.) Az utca helyesírása és az iskola (Felsőmagyarországi Tanügy), Március 15 margójára (Prot. Tanügyi Szemle), A tanulás mód­szerének tanítása (Orsz. Középisk. Tanáregy. Közi.). Cikkei jelentek még meg a Határőrben. A Prot. Tanügyi Szemle sá­rospataki tudósítója, az Eötvös Collegium volt tagjai szövet­ségének és Collegium Hungaricum szövetségnek a tagja. — Hegyi Józsei. Előadást tartott a „Péntek Esték" előadásso­rozatban „Antik szinpad, modern színpad" címmel. A Határőr c. hetilap szerkesztője, abban és néhány fővárosi napilapban cikkei, tudósításai jelentek meg. A Zemplénvármegyei Ka-

Next

/
Thumbnails
Contents