Református főiskola, teológiai akadémia és gimnázium, Sárospatak, 1937

199 hogy mindezek ő benne meg voltak : örült, ha valakiben ezeket felfedezte. De, hogy mindezeket azokban, akikben nincsenek meg, fel lehet ébreszteni, kelteni, ki lehet fejleszteni, abban már nem sokat bízott, mint ahogy általában nem nagyon hitt az emberi természet befolyásolhatóságában és megváltoztathatóságában. Nem lehet mondani, hogy nem érezte és nem látta volna az élő személyes hitnek korabeli fokozatos hanyatlását, a vallási közömbösség és modern pogányság, a nagy elvilágiasodás terjedését, erősödését: azonban mindezeken intézményesen, külső eszközökkel, emberi módszerekkel, nem a személyes foglalkozásig részletezett Krisztushoz vezetés ma mind világosabban látott módján akart és gondolt segíteni. Káplánkori belmissziói próbálkozásaimat jóakarattal nézte, de a magáévá nem tette, életbevágóknak nem tartotta. Látta és fájlalta, egyik utolsó költeményében meg is énekelte a magyar kivándorlás évenkinti szörnyű és súlyos vérveszteségét, de ő ebben inkább csak az új haza, a dollár utáni vágy megnyilatkozását és érvényesülését látta, mert túlságosan költő, elvont világban élő, a falutól távolkerült, s túlságosan korának gyermeke volt ahhoz, hogy meglássa a feudalizmus és kapitalizmus fojtogatásai közé szorított földművelő népnek az igazi sebeit, meghallja a földturó ember hangtalan panaszát és meglássa egy igazi népi politika szükségességét és fontosságát, általános célkitűzését és részletmegoldásait. A Fejes István életének vezéreszméje a függetlenség volt. A függetlenséget vívta ki és tartotta meg először is a maga számára. Neki meg volt mindenkiről és mindenről a maga véleménye. Nem igazolt előtte senkit sem a siker: különösen ha nem helyeselte, sőt elítélte a módot és eszközöket, amelyek által az illető a sikerhez jutott. Nem kereste sohasem a hatalmasok kegyeit, vagy a tömeg előtti népszerűséget. Úgy érezte, hogy ő több, mint amivé a felülről jövő kitüntetés, vagy az alulról kimesterkedett megtiszteltetés tehetné ; neki többje van Istentől, mint amit emberek adhatnának neki. Ezért nem azt szólta, amiről gondolta, hogy felfelé vagy lefelé tetszést aratni fog: hanem szólta az általa meglátott igazságot és nem bánta, ha egyedül, magára maradva képviseli azt. Sok belső tapasztalata lehetett arról, hogy aki egyedül, magára marad az igazsággal, az jobb társaságban éli le az életét, mint aki engedi vagy akarja magát sodortatni a hazugság és tévelygés többségével. Függetlennek akarta látni egyházát is. Mikor püspökeink közül egyesek mohón nyúltak a nekik felkínált főrendiházi tagság s a huszonötezer koronás államsegély után: ő kemény óvást emelt, hogy az egyház lelki vezérei pénzzel és ranggal az államhatalomhoz, a mindenkori kormányokhoz, a jövő-menő politikai áramlatokhoz ne kössék magukat: ne vegyék magukra és ne