Református főiskola, teológiai akadémia és gimnázium, Sárospatak, 1937
198 van ! Az elnöklő Fejes István végre nem állta meg, hogy közbe ne szóljon és ezt mondta: „Tanár úr kérem, hát mondja már meg neki végre, hogy hogy van, hadd tanulja meg végre, mert hisz azért vagyunk itt." A lelkészi vizsgán is átsegített sok ifjú jelöltet, akinek nem nagyon hulltak a hajszálai a tudományokért, de akiről gondolta, hogy valamelyik kis gyülekezet egyszerű népe között hű és alázatos szolgája lesz az Urnák. Kéregető embernek adott pénzt valahol. A felesége óvni próbálta: ne adjon neki, mert megissza. Fejes István utána nézett a koldusnak és szelid engeszteléssel így felelt: az az ő pénze s azt csinál vele, ami neki jól esik. A lelkészt táplálta benne az író és a költő. Shakespeare-t nemcsak olvasta, hanem fordította is s a nagy emberismerő jellemrajzoló, tipusképző ereje, az embert a közösségben és körülményeiben, közösséget és körülményeket az egyes emberben látó művészete ihleti meg és hatja át egyházi beszédeit s adja ezekbe, minden írásába, megnyilatkozásába a valószerűséget, a kézzelfoghatóságot, világosságot, a meggyőző és megragadó erőt. Egyszer az egyeduralma ellen lázadók pártot szerveztek ellene az egyházmegyén a vándorgyűlések kérdésében. Felállt az ellenzéki párt szónoka és a mögötte csoportosulok helyeslése mellett nagy felkészültséggel fejtegette a vándorgyűlések hátrányait és az egy központba rögzített egyházmegyei gyűlés előnyeit. Mikor leült, Fejes István az esperesi székből csak annyit mondott, hogy a kérdést nem szabad ilyen korlátolt módon felfogni, mert a vándorgyűlés tartásának magasabb és mélyebb szempontjai vannak. S amig ezeket rövid megvilágításban előtárta, a párt tagjai egyenként kiszivárogtak az ellenzék szónoka mögül s a szavazás a hiú próbálkozás sikertelenségével végződött, vagy talán nem is kellett már szavazás az egyedül maradt ellenvéleményezővel szemben. írói készsége, kiforrott íróművészete avatta egyházi beszédeit is megragadókká, élvezetesekké. Viszont lelkipásztori lelkületét, a szószéken beszédei tárgyát adó és képező bibliát, mély vallásosságát vitte költészetébe és egyéb írásaiba. Költészete vallásos színezetű és alaphangú, szépen dolgozott fel bibliai történeteket, mint a vallásos ünnepélyeinken ma is szavalt: Jézus a viharban. Lírája legdusabban áradt az általa szerzett énekekben. Életének bizonyára legkedvesebb foglalkozása volt az új énekeskönyv létrehozása körüli temérdek fáradozása, pepecselése amint legboldogabb pillanatai azok voltak, mikor ebédnél felolvasta, vagy velünk felolvastatta egy-egy új költeményét. Abban a korban élt, amikor egyházunk nem volt miszsziói egyház: így bizony ő sem volt missziói lélek. A hitet és hitetlenséget, vallásosságot, vagy vallástalanságot éppenolyan adottságoknak vette, mint a tudásvágyat és a tudásellenességet, a művészi érzéket, vagy annak hiányát. Örült,