Református főiskola, teológiai akadémia és gimnázium, Sárospatak, 1937

198 van ! Az elnöklő Fejes István végre nem állta meg, hogy közbe ne szóljon és ezt mondta: „Tanár úr kérem, hát mondja már meg neki végre, hogy hogy van, hadd tanulja meg végre, mert hisz azért vagyunk itt." A lelkészi vizsgán is átsegített sok ifjú jelöltet, akinek nem nagyon hulltak a hajszálai a tudományokért, de akiről gondolta, hogy valamelyik kis gyü­lekezet egyszerű népe között hű és alázatos szolgája lesz az Urnák. Kéregető embernek adott pénzt valahol. A felesége óvni próbálta: ne adjon neki, mert megissza. Fejes István utána nézett a koldusnak és szelid engeszteléssel így felelt: az az ő pénze s azt csinál vele, ami neki jól esik. A lel­készt táplálta benne az író és a költő. Shakespeare-t nem­csak olvasta, hanem fordította is s a nagy emberismerő jel­lemrajzoló, tipusképző ereje, az embert a közösségben és kö­rülményeiben, közösséget és körülményeket az egyes ember­ben látó művészete ihleti meg és hatja át egyházi beszédeit s adja ezekbe, minden írásába, megnyilatkozásába a való­szerűséget, a kézzelfoghatóságot, világosságot, a meggyőző és megragadó erőt. Egyszer az egyeduralma ellen lázadók pár­tot szerveztek ellene az egyházmegyén a vándorgyűlések kérdésében. Felállt az ellenzéki párt szónoka és a mögötte csoportosulok helyeslése mellett nagy felkészültséggel fejte­gette a vándorgyűlések hátrányait és az egy központba rög­zített egyházmegyei gyűlés előnyeit. Mikor leült, Fejes István az esperesi székből csak annyit mondott, hogy a kérdést nem szabad ilyen korlátolt módon felfogni, mert a vándorgyűlés tartásának magasabb és mélyebb szempontjai vannak. S amig ezeket rövid megvilágításban előtárta, a párt tagjai egyen­ként kiszivárogtak az ellenzék szónoka mögül s a szavazás a hiú próbálkozás sikertelenségével végződött, vagy talán nem is kellett már szavazás az egyedül maradt ellenvéle­ményezővel szemben. írói készsége, kiforrott íróművészete avatta egyházi beszédeit is megragadókká, élvezetesekké. Viszont lelkipásztori lelkületét, a szószéken beszédei tárgyát adó és képező bibliát, mély vallásosságát vitte költészetébe és egyéb írásaiba. Költészete vallásos színezetű és alaphangú, szépen dolgozott fel bibliai történeteket, mint a vallásos ün­nepélyeinken ma is szavalt: Jézus a viharban. Lírája leg­dusabban áradt az általa szerzett énekekben. Életének bi­zonyára legkedvesebb foglalkozása volt az új énekeskönyv létrehozása körüli temérdek fáradozása, pepecselése amint legboldogabb pillanatai azok voltak, mikor ebédnél felolvasta, vagy velünk felolvastatta egy-egy új költeményét. Abban a korban élt, amikor egyházunk nem volt misz­sziói egyház: így bizony ő sem volt missziói lélek. A hitet és hitetlenséget, vallásosságot, vagy vallástalanságot éppen­olyan adottságoknak vette, mint a tudásvágyat és a tudás­ellenességet, a művészi érzéket, vagy annak hiányát. Örült,

Next

/
Thumbnails
Contents