Református főiskola, teológiai akadémia és gimnázium, Sárospatak, 1937

197 ség nagy nyomorúságának hirdetője és az újjászületés, a Krisztusban nyert új teremtés, uj ember és új élet szószólója. Szónoki készségének, nagy képességeinek fennmaradt bizonysága nemcsak hire-neve, hanem annakidején közkedveltségnek örvendő, két kötet egyházi beszéde. Lelkészi hivatalában pontos és rendes munkát csinált, s ugyanilyet kívánt, követelt munkatársaitól is. Egy-egy presbiteri jegyzőkönyvet kezdetben ötször is leíratott velem, minden új igazítás után megkívánta a gondos letisztázást. Hivatalában, irodájában nemcsak az egyház jelen, esedékes, naponként eléjekerülő dolgaival foglalkozott, hanem a múltbeli dolgokkal is, megírta egy igen értékes kötetben a sátoraljaújhelyi református egyház történetét. Nagy egyéniségével kissé reánehezkedett a demokratikus alapon folyó egyházi életre, de viszont befelé és kifelé nagy súllyal, tekintéllyel képviselte egyházát s megtartotta számára azt a felsőséget, amely azt történelmi szerepénél, Ujhelyben az üldözés koráig teljesen, azután is sokáig megtartott lelki egyeduralmánál fogva megillette. Ur volt, koronázatlan fejedelem volt hívei és lelkésztársai között, de a legelőkelőbb emberek között is. Egyszer Dókus Ernőhöz ment ki Legenyére. Az állomáson nem várta kocsi. Begyalogolt a közeli alsómihályi lelkészlakra. S amikor az elkésett hintó kisvártatva begördült a lelkészlak udvarára, sértődött neheztelésében azt mondotta a kocsisnak: mondd meg uradnak, hogy ha nem küldte pontosan és rendes időben a kocsit, most már ne kívánja és ne várja a látogatásomat. A kocsi üresen elment, de egy jó félóra múlva a ház angyali tündérével, a Méltóságos asszonnyal jött vissza. Az ő kérésének, hívásának, engesztelésének már a kemény Fejes István sem tudott ellentállni. Ur voltát azonban nem csak abban mutatta, hogy előkelő életmódjában meglehetősen zárkózott s a közönségességtől, laposságtól, szellemi és lelki ürességtől irtózó volt. Hanem úr volt abban, hogy napidíjat nem szedett fel, mert az egyházzal szemben önzetlen szolgálattevésre érezte magát kötelezve. A maga szolgálatának nagy önzetlensége mellett megértéssel és odaadással küzdött a mások munkájának anyagi méltánylásáért. Mikor iskolai gondnokságának 25-ik évfordulója alkalmából meleg ünneplésben részesítették, nagy örömmel emlegette meg, hogy milyen küzdelmébe került a régente különösen csekély tanári fizetések emelése, a tanárok anyagi helyzetének rendezése. Sokak előtt hidegnek és gőgösnek látszó természete mellett csodálatos gyöngédséggel, szeretettel hajolt le a gyengékhez, a kicsinyekhez, a támogatásra és segítségre szorulókhoz. Az egyik vizsgán a szigorú görög tanár hatszor kérdezte meg egy zavarban levő diáktól valamelyik ige aoristosi alakját. A fiú próbálta eltalálni az igealakot, de próbálkozására mind a hatszor azt a lesújtó választ kapta: nem úgy