Református főiskola, teológiai akadémia és gimnázium, Sárospatak, 1936
XI. Akadémiai pályázatok. A kitűzött határidőig, május l-ig a theol. akadémiára nyolc pályamunka érkezett be, kettő a prédikáció pályatételre, egy az ószövetségi, egy a Farkas István püspök úr által hirdetett, egy az egyháztörténeti, egy a szisztematika theologiai, egy a filozófiai és egy Kazinczy Ferenccel foglalkozó pályatételre. 1. A prédikáció pályázatra a következő tétel volt kitűzve : Prédikáció írandó V. Mózes 18: 19 alapján. Beérkezett 2 pályamunka. Bírálatuk a következő: Az I. sz. munka jeligéje: „Aki figyelmez az igére, jót nyer." (Péld. 16:20.) Szerző az igehirdetésnek találó címet s egyben témát adott: Igehirdetés az igehirdetésről. Bevezetését egy olyan hasonlattal kezdi, melyben némi képromlás rejtezik, így inkább elleplezi, mint megvilágítja a felosztását. Főtétele: „Isten ítéletét hívja ki az, aki megveti az igehirdetést." Felosztása: „A hirdetett igében maga a hatalmas Isten szól. II. Isten szava engedelmességet követel." Főtétel és felosztás ha nem is tökéletesnek, úgy textus, mint téma szempontjából használhatónak mondható. Az I. részben közvetlen, közérthető, eszméitető gondolatok sorával ismerteti az ige és igehirdető komolyan nem vételének kísértését és veszedelmeit, majd a kontextus felhasználásával arról tesz építő bizonyságot, hogy mennyire Isten szava szólhat hozzánk az igehirdetésben. A dolgozatnak ez a legértékesebb része. A II. rész, amely arról szól, hogyan keresi meg Isten az ő szavát az engedetlen igehallgatón, már elnagyoltabb. Egyik jelentős hiányaképen tudjuk meg, hogy nem domborítja ki a testté lett Ige jelentőségét, aki közöttünk lakozott, hogy senki ki ne kerülhesse, hanem kinek-kinek szegelet fejévé, vagy botránkozás kövévé legyen. Befejezésében mély vizekre evez ugyan, de nincs gondja,