Református főiskola, teológiai akadémia és gimnázium, Sárospatak, 1936

71 A konfirmációi ünnepély urvacsoraosztással összekö­tött, meleg és bensőséges ünnepélye főiskolánknak, az idén / is virágdíszbe öltöztetett főiskolai imatermünkben Isten iránti mélységes hálaadás és örvendező szülői szívek részvételé vei, igazi ünnepi hangulat maradandó emlékeinek felköltése között, a szokásos áldozócsütörtöki istentisztelet keretében május 6-án délelőtt ment végbe, a főiskolai tanári kar, szülők, keresztszülők, rokonok nagyszámú érdeklődők és az egész fő­iskolai ifjúság részvételével Bódy Dénes vallástanárnak, a 40 hitvallást tett ifjú buzgó fáradozásra való előkészítőjének ben­sőséges és hiterősítő igehirdetése és szertartása mellett. A kikérdezés két nappal előbb május 4-én Nóvák Sándor gimn. igazgató és Szilágyi Benő a tanári kar igazgatótanácsosi kép­viselőjének jelenlétében történt, mikor is a növendékek a keresztyén vallás hit és erkölcstani kérdéseiben, a speciális református bibliai igazságok elsajátításában magasfokú jártas­ságot mutatván fel, az ünnepélyes hitvallástétel után mind­annyian az uri szent vacsora vételére is feljogosíttattak. Az úrvacsora kiosztását vallástanárral együtt Dabóczi István fő­iskolai s. lelkész végezte, az összesereglet iskolai gyülekezet­nek az első izben urvacsorázókkal való testvéri közössége megpecsételéséül és az utóbbiaknak a református egyházhoz való holtig tartó hűségük önkéntes és ünnepélyes elkötele­zéséül. A hitvallást tett növendékek (37 fiú és 3 leány gimn. tanuló) mindenike egy-egy teljes bibliát és konfirmációi emlék­lapot kapott, melynek fedezésére az ezévi ifjúsági istentisz­teleteken begyült 7071 P. perselypénz (+ 10 P. kiegészítés) szolgált. A hitvallást tett 39 IV. és 1 V. osztályos tanuló a kö­vetkező : 1. Bak András, IV. g. o. t, 2. Bakos László, 3. Balla Bertalan, 4. Balla Lajos, 5. Baranyai Ákos, 6. Barathy Béla, 7. Bartha Lajos, 8. Bartos Gyula, 9. Bérezi István, 10. Bogáthy László, 11. Bosnyák Barna, 12. Bottka Lajos, 13. Dalotti Béla, 14. Dancs Ede, 15. Deák Béla, 16. Dencs Mihály, 17. Farkas' Imre, 18. Gaskó László, 19. Gyöngyössy András, 20. Győri László, 21. Horváth Kálmán, 22. Hubay Árpád, 23. Hubay László, 24. Kocsis Elemér, 25. Komjáthy György, 26. Kovács Béla, 27. Lakó János, 28. Lazanyi István, 29. Lénárt Tivadar, 30. Mátyás Ernő, 31. Nagy Károly, 32. Nagy Sándor, 33. Sipos Zoltán, 34. Szabó Csaba, 35. Tatár Géza, 36. Vaskó György, 37. Győr Anna, 38. Szabó Sára, 39. Solcz Erika IV. g. o. ta­nulók, 40. Horváth István V. g. o. t. h) Iskolai kirándulások. Az iskolai év szokásos őszi kirándulásán az I—VI. oszt. növendékei a környező hegyekbe, a VII—VIII. o. céllövészeti gyakorlatra rándultak ki; május hó 30-án Kazinczy Ferenc széphalmi sírjához zarándokoltak ki a felsőbb osztályok, ahol

Next

/
Thumbnails
Contents