Református főiskola, teológiai akadémia és gimnázium, Sárospatak, 1936

72 műsoros ünnepély keretében a nagy nyelvújító emlékének áldoztak, ezalatt az I—IV. osztályos növendékek a Cifrakút kies völgyét tekintették meg. Április 7-én a Törökéri gátművek és szivattyútelepek ta­nulmányozására vitte ki a Vlí. osztályt Erdélyi László fizika tanár Hegyi József tanár kíséretében. A vendéglátó Bod­rogközi Tiszaszabályozó Társulatnak, valamint a szakszerű magyarázatokkal szolgáló Faltysz Ferenc társulati mérnök úr­nak itt is őszinte köszönetünket fejezzük ki. Athletikai-, szer­torna-, sí- és vívóversenyeken több ízben vettek részt növen­dékeink s onnan első és másodrendű helyezésekkel tértek vissza. Cserkészeink ez évben is megrendezték több napra terjedő őszi, téli és tavaszi táborozásaikat részint a Hegyalja, részint a Bükk hegységben. Június 28-tól július 12-ig a Bodrog folyó ligetében tartották évzáró táborozásukat Szabó Károly testnevelő tanár vezetése alatt. Cserkészcsapatunk a holland világjamboree-n is rész fog venni. Osztályaikat az osztályfő­nökök is többször kivitték a környék közelebbi látnivalóihoz, vagy a város különféle iparműveihez. Legtanulságosabb volt a Tátrába rendezett kirándulásunk, amelyen a fáradhatatlan Zana István tanár gondos vezetése alatt dr. Mátyás Ernő akadémiai és közigazgató, Szabó Károly, Jakabfi László gimn. tanárok és 49 tanulónk vett részt. Kas­sán Dobossy László kassai gimn. tanár és dr. Pfeifer Miklós kanonok vezetésével nézték meg a Rákóczi sírját magába záró híres dómot s a város minden nevezetes régi és új épületét. A vendégszerető Eperjes történelmi utcáit és gyönyörű régi magyar házait Matterny Gábor városi tanácsos mutatta meg. Ha e két városban a régi magyar történelem levegőjével szív­ták tele magukat ifjaink, a Tátrában a legtöbbjük előtt isme­retlen magas hegyvidék csodálatos, mindent megtisztító ma­gasságainak bűvöletébe estek. Ugy hisszük, hogy a lomnici Slovensky Dómban, a tarajkai Sport Hotelben és poprádi tói menedékházban eltöltött drága napok sokáig fogják színesíteni a fiúk és kísérők emlékeit. Talán a legnagyobb élmény volt tanulóink számára a Poprádi tótól a Békási-tavakhoz tett ki­rándulás, amely a több méteres hótakaró alatt szunnyadó sziklacsúcsokkal és befagyott tavakkal méltó befejezője volt ennek a jól sikerült tanulmányi kirándulásnak. Az öt napos út összes költsége személyenként 48 P volt. i) Iskola-látogatások. Gimnáziumunkat az egyházkerületi elnökség: Farkas István püspök ur és Farkasfalvi Farkas Géza főgondnok ur Őméltóságáék febr. 15-én látogatták meg Janka Károly ügy­vezető gondnok úr kíséretében. Gróf Bethlen Pál világi gond­nokunkat hosszas betegség akadályozta meg ez isk. évben a tanügyi látogatásban. Elöljáróságunknak iskolánkra kiáradó

Next

/
Thumbnails
Contents