Református főiskola, teológiai akadémia és gimnázium, Sárospatak, 1936

47 A Rozgonyi József életével foglalkozó rész messze viszszamegy a múltba és a déd- és nagyszülőknek, a Csécsieknek, valamint a hányatott sorsú édesapának és édesanyának egyéniségéből magyarázza a bécsi diák korában II. József figyelmét is magára vonó pataki tanár egyéniségének jellegzetes vonásait: a sokat akarást, a következetes, kitartó munkát, a metsző gúnyt, a sokszor szarkazmussá élesedő kritikai készséget és fölényes bátorságot. Kár, hogy ez a szép életrajzi ismertetés megtorpan ott, ahol Rozgonyi pataki tanárrá lesz és életéről épen, mint pataki tanárnak életéről nem kapunk semmi felvilágosítást. Ami Rozgonyi életének ismertetésére vonatkozik a szerzőnél, ugyanaz mondható filozófiai művei ismertetésére is. Itt is arra törekszik csupán, hogy az ember rajza után lehetőleg egyetlen művén keresztül állítsa maga elé a filozófust. A „Dubia", Kant kritikája, Rozgonyinak ez a legjellegzetesebb, de egyúttal legnehezebb munkája kétségkívül alkalmas arra, hogy belőle a filozófusnak nemcsak filozófiai álláspontja, hanem egész filozófus egyénisége kibontakozzék, de mikor ennek bő ismertetésére nagy gondot fordított is a szerző, a kisebb jelentőségű művekről is meg kellett volna hasonló alapossággal emlékeznie, ha teljes munkát akart végezni. Pedig, hogy ezeknek a filozófus egyéniségét kevésbbé tükröző műveknek a pusztán vázlatos ismertetése is milyen értékes vonatkozásokat tárhat fel más irányban, azt maga a szerző is látja, amikor a „História" és „Aphorismi" ismertetésében sikerül maga elé vetítenie a XIX. század első negyede filozófia oktatásának érdekes anyagát. A harmadik rész egész rövid összefoglalás. Világosan mutatja azt, hogy benne érkezett el a szerző oda, ahol a filozófiában a legotthonosabbnak látszik. Rozgonyit empiristának fogja fel s mivel a mindenkori empirizmus antiracionalisztikus voltában állandó uttörést lát az exisztenciálizmus felé (?), Rozgonyi munkáját nem tekinti szélmalomharcnak, mint szerinte egy századon át annak tekintették, hanem szükségességnek és útnak fogja fel a mának középponti filozófiai problémája felé. A szerző dolgozatában Rozgonyi az ember és a filozófus a legkarakterisztikusabb vonásaiban van elénk vetítve. Ebben, t. i. a jellegzetes meglátásában és kiemelésében van a szerző erejo. Viszont azok, amiket kevésbbé jellegzeteseknek tart szinte alig érdeklik. így azután az egyik legértékesebb szolgálata vész el a pályaműnek: t. i. a Rozgonyira vonatkozó adatok lehető teljes összegyűjtése. Mentségére szolgál azonban ennek az anyagnak a diák-kutató számára nehezen hozzáférhető és a szerző részéről sok áldozatot követelő volta, valamint a nyelvi nehézségek, amelyek úgy látszik akadályozták a szerzőt abban, hogy többet adjon annál,