Református főiskola, teológiai akadémia és gimnázium, Sárospatak, 1936
194' vett, aki után Labasi-Marduk (556) majd Nabunaid (555—539) örökölte a trónt, fel kell tennünk, hogy Belsassar Evil-Merodákkal azonos, akinek a babilóniai királyoknál szokásos kettős neve közül a Dániel könyve az egyik, az ékiratok a másik nevét őrizték meg. Az utolsó elbeszélés nem szorul megvilágosításra. A történet beállítottsága és lefolyása olyan, mint a Dániel három társáról szóló részé azzal a különbséggel, hogy ott Nabukadrezár az Isten számára felállított képet, itt Dárius saját magát imádtatja. 3. Dániel látomásai. A könyv második fele a tulajdonképeni apokoliptikus rész. A látnók Dánielnek Belsazár, Dárius és Cyrus alatti négy víziójáról van benne szó. Látomások, kijelentések, angyali lények sorakoznak itt egymásután azzal a céllal, hogy általuk az utolsó idők titkai a kegyes emberek előtt nyilvánvalókká legyenek. A 7-ik fejezet Dánielnek egy csodálatos álmát tartalmazza. A világ négy tájáról zúgó szél által felkorbácsolt tengerből egymásután 4 hatalmas állat: egy oroszlán, egy medve, egy párduc s végül egy meg nem nevezett, rendkívül erős szörny emelkedett ki. A sas-szárnyú oroszlánnak emberi szíve volt. A medve három oldalbordát tartott szájában s parancsot kapott, hogy sok húst egyék. A párduc négy szárnnyal és négy fejjel rendelkezett. A 4-ik rettenetes állat vasfogaival mindent szétmorzsolt, amit így nem bírt megsemmisíteni, lábaival zúzta össze. Ennek a szörnynek 10 szarvához később egy 11-ik szarv is nőtt, amelynek nagyokat mondó szája és ember szemei valának. Ez előtt a csodálatos szarv előtt a régebbi 10 szarv közül 3 kiszakíttatott (1—8 v.) A látomás további része az állatok megítéléséről szól. Királyi székek állíttatnak fel. Egy fehér ruhájú és fehér hajú öregidejű tüzes trónjára ül. Színe elől tűzfolyam ömlik ki. Szolgák sokasága áll előtte; megtörténik az ítélet az állatok felett. Megöletése után a 4-ik állat megégettetik, a többiek elvesztik hatalmukat, de életben maradnak. Az öregidejű ezután az ég felhőin hozzájövő emberi lénynek a világ felett örök uralmat ad. Dánielnek, aki nincs tisztában látomásának jelentésével, az angyalok közül egy tudtára adja, hogy a négy állat négy királyt jelent, vagy négy birodalmat (17. v. v. ö. 23. v.) Az utolsó állat 11 szarva szintén mind megannyi királynak felel meg. Az a kérdés, mely országokra, ill. királyokra gondolt az író ? A szekták tanítása szerint, mint a 2-ik fejezetben, itt is a babilóniai, méd-perzsa, görög és római birodalomról van szó. Állításukhoz a Jel. könyvének az adatait hozzák bizonyságul, ahol a 10 szarv a római császárokat példázza