Református főiskola, teológiai akadémia és gimnázium, Sárospatak, 1934
18 dott. Képes Géza, gimnáziumunknak nem régen még kitűnő növendéke, az elismert költő és műfordító Tanítóképzőnk óraadói minőségéből jött át hozzánk felügyelő tanárnak és óraadónak; működése az ő vonzó egyéniségénél fogva minden ponton Istentől áldottnak bizonyult. Rendkívüli nyelvkészségével most az angolból készül oklevelet szerezni. — Hittanhallgató felügyelőink is a legkifogástalanabb mértékben beváltak. Tanítóképzőintézetünk tanári kara is új erőkkel frissült meg Harsányi László, Csuka Andor és Pándy Árpán helyettes tanárok személyében. Harsányi László főiskolánknak, Csuka Andor Tanítóképzőnknek volt tanítványa, de mindhárman lelkes hozzáértéssel, nemes ambícióval, hivatásuk és az ifjúság szeretetével közelismerésre végzik munkájukat. Az 1934-ki nagyszünidő vége felé a gimnáziumi beíratások idejére számított hatással a „Magyar Kultura" nevű folyóirat hasábjain egy sötét hátterű támadás érte Főiskolánkat. Azzal vádoltak meg bennünket, hogy a katholikus egyház által indexre tett könyveket tartunk a gimnáziumi osztálykönyvtárakban s ezekkel mérgezzük meg kath. vallású növendékeink lelkét s rontjuk meg a felekezeti békét. A közigazgató cáfolatát a Magyar Kultúra kénytelen volt közölni, de itt, e történelmi helyről is kinyilatkoztatjuk, hogy Főiskolánkban a tanítás és nevelés, a múltban is, a jelenben is a más felekezetűek megbecsülésének jegyében folyik s a nemzeti szempontból életbevágóan fontos felekezeti békét megzavarni, egymás hitének tiszteletét mérgezett tűszúrások nyomán hullabacillusokkal beoltani nem engedjük. Jelentős sikereket ért el Főiskolánk az 1934 október havában Budapesten rendezett Országos Református kiállításon, ahol 121 kiállítási tárggyal vettünk részt. A kiállítás igazgatóságától külön termet kaptunk, mely Bálint József kollégánk ügyes rendezésében a kiállítás egyik leglátogatottabb termének bizonyult. Teológiai akadémiánk dr. Mátyás Ernő akadémiai igazgató vezetése alatt s a kitűnő tanári kar közreműködésével ez évben is több újítással és követendő példával szolgált. Maga a teol. igazgató ausztriai tanulmányútra használta fel az 1934. nagyszünidő jelentős részét, hogy a hitélet problémáit más fajok temperamentumán keresztül is szemlélve, a jót elhozza körünkbe. Dr. Zsiros József teológiai tanár a napokban (június 7-én) szerezte meg egyetemi magántanári képesítését, hogy most már még jobban szentelhesse minden idejét a keleti nyelvek ódon illatú studiumának. Teológiánk szeptember 5—7-ig lelkésztovábbképző tanfolyamot rendezett, amelynek megnyitásán püspök urunk lélekbuzdító szavait is hallgathattuk. Akadémiánk a többi teológia között egyre világosabban ismeri fel speciális hivatását, amely