Református főiskola, teológiai akadémia és gimnázium, Sárospatak, 1933
43 AIII. sz. munka jeligéje : „A magad értelmére ne támaszkodj." (Péld. 3 : 15). — Sok elmélkedés gyümölcse. Helyesen ismeri fel a bevezetés gondolatai között, hogy a jövővel szemben mindig érzett bizonytalanság a bizonyosság, a szilárd alap utáni vágyat váltja ki. A textus első felében az emberire építés, a földire támaszkodás hiábavalóságát látja, második felében a biztos alapot, az „egyetlen lehetőséget" szemléli Istenben s a lelket hozzákapcsoló hitben. Ehhez az alapszemlélethez alkalmazkodik felosztása és elágaztatása. Első részben szól az önmagunkban való bizakodás veszélyeiről. Inkább lélektani folyamatot ad, a kínálkozó gazdag példatárhoz nem igen nyul. Ez kissé elvonttá, gyakorlati vonatkozásban szegényebbé teszi a prédikációt. Túlnyomóan teoretikus marad a második részben is, amikor a bizodalmas hit újévi ajándékáról beszél. Sikerült részlet, hol az emberi és isteni akarat viszonyát abban oldja meg, hogy az isteni akarattal kell egybeesni a miénknek. Arra nem mutat rá még elég erőteljesen,, hogy nemcsak „általában" az élet, hanem a cselekvésekből, tettsorozatokból összetevődő élet is Isten meghatározó akarata alá kell, hogy rendeltessék. Stilusa hajlékonyság, frisseség tekintetében még fejlődésre szorul. A pályázat végeredményében sikeresnek mondható s a munkák közül a II. számút a díj kétharmad, a III. számút egyharmad részével való jutalmazásra ajánljuk, az I. számúban egyelőre csak az igyekezetet méltányoljuk. A II. sz. pályamunka szerzője Harangi László III. éves teológus a Pogány Istvánné aiapból 10 P, a III. sz. prédikáció szerzője Biró Sándor III. éves teológus 5 pengő jutalomban részesült. Az Újszövetségi teol. pályatételre, amelynek cime „Jézus igehirdetése" egy pályamunka érkezett, amelynek jeligéje: „Jöjjön el a te országod" (Mt. 6:10a). Szerző a bevezetésben előadja, hogy a bün folytán látását elveszített ember nem képes Isten megismerésére, hogy csak a kijelentés és az azt hordozó Ige utján lesz képes erre s hogy ez az Ige alkotja a Jézus igehirdetésének tartalmát. Jézus igehirdetése tárgyát tekintve szól az Isten uralmáról, annak eljöveteléről, Isten akaratáról és magáról Istenről. Mind a három tárgyról való igehirdetésben közös, hogy döntés elé állít, a döntés eredménye pedig az uj világ és az uj ember. E főgondolatok körül csoportosulnak a Jézus igehirdetésének változatos és gazdag gondolatai. Szerző témáját a modern existenciális teológia szempontjainak kalauzolása mellett igyekszik megoldani s e tekintetben kétségtelenül egészen új világításban és mélyebb oldalról látja a problémákat. Dolgozatának legfőbb értéke az igyekezet, amellyel Jézus igehirdetésének ez uj teológiai felfogás.