Református főiskola, teológiai akadémia és gimnázium, Sárospatak, 1933

-44 utjáni megértésére törekedett. Dolgozatának hiányai a kevés lorrástanulmányozás, a tanulmányozott forrásoktól való erős függés különösen a dolgozat első részében a Jézus igehirdetésének másodkézből való tanulmányozása (nem méltatta kellő figyelemre a Szentírás szövegét magát), nehézkesség a problémák kifejtésében, a dolgozat nem elég világos tagoltsága. Nincsen szerzőnek elég perspektívája a kérdéshez. Itt-ott stílusában erősen érzik a németesség. Tanári kar szaktanár ajánlatára a munkát a kitűzött pályadíjnak a felével jutalmazza. Szerzője: Német József IV. éves teológus. Jutalma a Pogány Istvánné alap kamataiból 20 P. A rendszeres teológia köréből kitűzött pályatételre, melynek cime: Ideálista vagy reálista legyen-é a keresztyén teológus ? Összesen két pályamunka érkezett be. Az egyik jeligéje: „Viator", a másiké pedig: „Az Isten nem képzelegni, hanem dolgozni hívott el bennünket". Első pillantásra megállapítható, hogy a „Viator" jeligéjű pályamunka írója minden tekintetben nagyobb apparátussal fogott hozzá a tétel kidolgozásához, mint a másik pályamunka benyújtója. 41 sűrű gépírásos oldalon, megfelelő tudományos módszerességgel négy fejezetben adja meg kérdésünkre a feleletet. A „világnézetek harcában" c. első fejezetben helyesen tisztázza a teológia és a filozófia egymáshoz való viszonyát, majd pedig szellemtörténeti és teológia-történeti hátterét vázolja azoknak a motívumoknak, amelyek kérdésünk szükségképi felvetésére késztetik a jelenkor teológusát. A második fejezetben a realizmusnak mint ismeretelméleti és mint teológiai álláspontnak kritikai ismertetését nyújtja, a harmadik fejezetben viszont ugyanily szempontok szerint szól az ideálizmusról. Dolgozatának legsikerültebb része negyedik fejezete, melyben részletesen tárgyalja, miért nem lehet a teológus egyoldalúan ideálista, miért nem lehet egyoldalúan reálista s miért kell az igazi theologusnak hivő reálistának lennie, vagyis úgy az ismeretelméleti realizmusnak, mint az ismeretelméleti ideálizmusnak, más szóval: úgy az objektivizmusnak mint a szubjektivizmusnak jogos igazság mozzanatait egy magasabb, a keresztyén élet által követelt és lehetővé tett szintézisben egyesítenie. Nagyon helyesen mondja végső konklúziójában : „Az a reálizmus a helyes, mely túl emelkedik e világon s az az ideálizmus, mely e világra utal, itt készteti az embert küzdelmekre s nem álmodozásokra". (36 1.). Apróbb tévedéseit nem említve, két főbb pontot illetőleg kell kritikánkról ezen a helyen is megemlékeznünk. Fel kell hívnunk szerző figyelmét arra, hogy a racionálizmus melegágyának az ideálisztikus filozófia legalább oly mértékben