Református főiskola, teológiai akadémia és gimnázium, Sárospatak, 1932

19 Mostani évzáró beszédem bevezető szavaiban utaltam arra a szörnyű chaoszra, amely betölti a világ mindenséget és azokra a világnézeti ellentétekre, amelyek tépik és bomlasztják világunkat. Minél kuszáltabbnak és zavarosabbnak látszik a helyzet e tekintetben, minél inkább ingadozni kezd minden földi hatalom, annál szilárdabban állottunk az örökkévaló ige fundamentumára, főiskolánknak erre a nemzedékek kipróbálta szegletkövére, magunk is meglévén győződve arról az igazságról, hogy itt nem nemzedékek harcáról van szó, hanem az örökkévaló igazságnak az örökkévaló hazugsággal való harcáról. Miután ugy látjuk, hogy minden emberi gondolat mulandó, mindig erőteljesebben markolt szivünkbe Pál apostol igazsága: „mert nem végeztem, hogy egyébről tudjak tiközöttetek, mint Jézus Krisztusról, mégpedig, mint megfeszítettről" (I. Kor. 2:2.) Ez az Ige minden munkánknak vezérigéje. Krisztusról akartunk tudni, elsősorban s meg vagyunk győződve arról, hogy Krisztus nélkül nem lehet jól tanítani a magyart, az angolt, vagy akár a földrajzot sem. Meg vagyunk győződve arról, hogy Krisztus nélkül nincsen igazi hazaszeretetre nevelés, hogy semmiképen sincsen nélküle magyar feltámadás. Ha ugy láttuk, hogy a Sátán szervezkedik, akkor mi is mindig erősebben igyekeztük megszervezni csapatainkat és az elmúlt iskolai évben fegyelmezettebb csatarendekben küzdöttünk örökkévaló igazságainkért, mint bármikor. Jó lélekkel teszek bizonyságot arról, hogy főiskolánk és tanitóképzőintézetünk ifjúsága nemcsak az Ige befogadására kész, hanem annak szolgálatára, az érette való harcra is. Csak természetes, hogy e harcos szolgálatnak hadvezetősége a theol. akadémia kebelén belül van. Mi vagyunk elsősorban hivatottak az Ige szolgálatára. Nem szólok itt ennek a szolgálatnak közelebbi mozzanatairól, máshelyen elég publicitással volt alkalmam erről szólni. De nem tehetem, hogy e szolgálatunk legfőbb eszközeiről, internátusainkról ne szóljak röviden: theol., angol éskisinternátusunk munkájáról. Mindig meg voltunk győződve arról, hogy nagyértékű nevelői tényezők az internátusok. Csak a mostani időben látjuk azonban, hogy mennyire gondviselésszerű volt azoknak ezekre az esztendőkre való létesítése. Az internátusok nemcsak fegyelmezett, rendszeres, munkás életre szoktatják az ifjúságot, de rendkívül alkalmas nevelői eszközök a közösségi életre is. Ma, amikor a közösségnek a jelentőségét jobban kidomborítják, mint bármikor, különösképpen örülnünk kell annak, hogy Sárospatakon internátusaink vannak. Bárcsak mi-előbb a második gimnáziumi internátusunk is létesülne. Mindenekfelettvaló jelentőségük azonban abban áll, hogy az egészséges közszellem kialakítása szempontjából a legbiztosabb védővárakká lesznek a bomlasztó, pusztító áramlatokkal szemben. Jó lelkiismerettel