Református főiskola, teológiai akadémia és gimnázium, Sárospatak, 1931
67 A dolgozat jó oldalai: A probléma lényegét megértette, .-a lényeges gondolatokat adja. Elsőrendű forrásokat használt. Dolgozatát főképen Goguel és Barth gondolataira építi, ha az utóbbiakat másodkézből is vette. így a legmodernebb kérdésekben él benne. Nagy tárgyszeretettel és elmélyedéssel írta pályamunkáját és kétségtelenül erős a tudományos érdeklődése. A témát személyes ügye képen is kezelte. Tanári kar szaktanár ajánlatára a munkát buzdításból teljes díjjal jutalmazta. Szerzője: Tóth Ferenc IV. é. theológus. Jutalma a Pogány l-né alap kamatából 40 pengő. A II. számú pályamunka jeligéje: „Ha a mi külső emberünk megromol is, a belső mindazonáltal napról-napra megújul." Szerző bevezetésében hangsúlyozza, hogy Pál apostol eschatologiájára döntő jelentőségű a damaszkuszi élmény. Egy általános tájékoztatóban kiemeli a gondolatot, hogy a Pál eschatológiája fejlődő. A bevezető részek után az I. részben a fejlődés szempontja mellett foglalkozik a paruzia gondolatával, megfelelő textusokra támaszkodva. A második részben az Ítélet gondolatával foglalkozik. A harmadik részben a feltámadás gondolatával s ez a dolgozat legsikerültebb része. Az utolsó részben Krisztus országa és Isten országa gondolataival. A dolgozat hiányai: Felépítettségében az egység hiánya, az egyes kisebb fejezetekben is a biztos gondolatvezetés hiánya. Sok helyen téves és merőben szubjektív a gondolatok magyarázata. Téves az egész problémáról való alapfelfogása is, amely szerint Pál apostol eschatológiáját kizárólag pszichológiai folyamatnak tekinti. Az is hiányául róható fel a munkának, hogy a dialektika theológiának az eschatológiára annyira jellemző magyarázó gondolatait nem vette figyelembe. Dolgozata sok helyen érthetetlen, stílusa pongyola. Mégis nem minden érték nélküli szerző munkája. Pál apostol eschatalogiájának egy rész problémáját megragadta és helyesen felfogta, azt t. i., amely szerint Pál apostol damaszkuszi megtérésében egy új Én formálódott és hogy az utolsó időken ez kerül teljes diadalra. Figyelemreméltó a komolyság, amellyel szerző a témát terelte, valamint az egész probléma iránti belső érdeklődése. Tanári kar e pályamunkát a szakprofesszor ajánlatára dicséretben részesítette. Szerző: Stéphán László III. éves theológus. 3. Az egyháztörténeti pályatételre: Zwingli reformátort fejlődése — csak egy pályamunka érkezett: „A testet megölhetitek, de a lelket nem!" jeligével. Ez az egy pálya5*