Református főiskola, teológiai akadémia és gimnázium, Sárospatak, 1931

68 mű, bár a felállítható mértéket megüti, nem kárpótolhat elmaradt társaiért. A pályázó feladatát 30 gépírásos oldalon tárgyalja. Nagyon érdekes és eredeti módon, valódi érzékkel Zwingli egész életfolyamatában találja meg az ő reformátori személyiségét és ebből bontakoztatja ki reformátori fejlődését. Ez a felfogása valódi érzékre vall s munkájának legfőbb értékét teszi. Ennek következetes alkalmazásával úrrá lesz a tárgyalt anyag felett. Kissé szerkeszti ugyan így a történetet, de hasonlíthatatlanul magasabb színvonalon mozog, mintha holt anyag maradna kezében a történeti adat. Érdeme még a műnek, hogy Zwingli eredeti munkáihoz is hozzányúl és eljut az első források használatáig s nem kénytelen a feldolgozók szemüvegén nézni a Zwingli gazdag életét. Hiányai a pályaműnek: 1. a kevés forrásmunka használata (Benke I.: Zwingli Ulrick élete; Tüdős I.: Zwingli mint dogmatikus; Dr. Révész Imre: Zwingli arca; Soós Béla: Huldreich Zwingli küzdelmei és Pröhle: Zwingli c. műve és a részletek Zwingli eredeti műveiből); 2. a koráramlatokban való alaposabb elmerülés hiánya; 3. a történelem-szerkesztés némi jelentkezése. A pályaművet a pályázó tehetsége, írói érzéke és eredeti gondolkodásmódja méltánylásául, mint ifjúi kísérletet tanári kar a szaktanár ajánlatára teljes díjjal jutalmazta. Szerzője: Tóth Lajos IV. éves theológus. Jutalma a Pogány Istvánné alap kamatából 40 pengő. 4. Az „Aristoteles metafizikája" cimű filozófiai pályatételre egy pályamunka érkezett: „Vielherrshaft ist kein nützliches Ding, ein Herrsher nur walte" jeligével. A 72 félívoldalas dolgozat feladatát általában megoldotta. Ügyesen csoportosítva a mondanivalókat három főrészre tagolódik, bevezetése és befejezése pedig azt mutatják, hogy az ismertetésen túl egyetemesebb szempontok is vezérelték a szerzőt munkája megírásában. Bevezetésében a létproblémát, felmutatva annak egyetemes rugóit, úgy állítja be, mint az ember központi kérdését és e kérdésre adott tudományos feleletek sokaságából úgy emeli ki az Aristoteles Metafizikájában lefektetett feleletet, mint a legmaradandóbb értékűek egyikét. Az első főrészben szintén mélyebb koncepcióra mutat az a törekvése, hogy megpróbálja felkeresni azokat a motívumokat, amelyek Aristotelest a létproblémával való foglalkozásra kényszerítették és érdekesen találja meg ezeket az alkotó géniusz tudnivágyásában és örök elégedetlenségében, mint amelyek pozitive és negatíve új, a megelőzőknél jobb megoldás felé hajtják. Ismerteti Aristoteles kritikáját a preszokratikusok és Platón megoldásain és jól látja azt is, hogy az aristotelesi megoldás két pillére a létproblémának pontos körülhatárolásában és egy, a megelőző filozófusoké-