Református főiskola, teológiai akadémia és gimnázium, Sárospatak, 1931
34 működött, de nem volt alkalmam ebből a filmfelvételből látni filmeket. Ünnepély után az egész épületet megtekintette a Kormányzó úr Őfőméltósága s a kalauzoló és kivánt magyarázatokat nyújtó közigazgató előtt legmagasabb megelégedését több ízben volt kegyes kifejezésre juttatni. Azután mintegy félórányi időt az internátus igazgatói helyiségében töltött, legszűkebb körben, nebány kihallgatást is engedélyezve. d) Amikor jelezték, hogy a tápintézetben az ott étkezésre kijelöltek együtt vannak, akkor ugyancsak gyalog, az iskolakert árnyas fái alatt a tápintézetbe vonult kiséretével. Itt az ebédet Böczögő miskolci jó hirnevű vendéglős készítette, s helybeli, díszes magyar ruhába öltözött urileányok szolgálták fel. Mintegy 350 egyén ebédelt itt, — a többiek részint az új Angol-internátusban (200) részint a ref. tanítóképzőben (150) részint a tornacsarnokban étkeztek. Akik e három, ill. négy helyen sem fértek el, azoknak a városi étkezőkben gondoskodott étkezésről a rendezőség, de a helybeli családok is mindenütt tele voltak szívesen látott vendégekkel, rokonokkal és ismerősökkel. A tápintézetben egyetlen felköszöntő volt. Dókus Ernő főgondnok köszöntötte fel a kormányzót a következő beszéddel: „Nagy dolog az, amikor egy öntudatos és törvénytisztelő nép, egyező akarattal maga közül egyet paizsra emel és fővé teszi önmaga felett. Az első magyar emberben, az ország Kormányzójában, az állam törvényes fejében, minden magyar ember a nemzeti eszmét magát egy élő személyben kiábrázoltan tiszteli s hódol előtte. Ennél csak az a nagyobb dolog, mikor egy nép szivébe fogad valakit. Valakit, akinek mindenki adósa, aki leköti képzeletét, felgyújtja lelkesedését, akiben a nemzeti erényeket hősi méretekben megtestülve látja. Mit bánja akkor a nép, mit mondott szive hőséről az országgyűlés ? Diffamálta-é vagy hallgatott róla ? Mit törődik a közjogi felfogással, mikor ő szeret és követ valakit ? E hely nagy emlékei két olyan nevet is kiáltanak, akit a magyar szív az érzés örök jogán tett egy korszak lelkében elsővé. Milyen öröm nekünk, mikor a magyar közjog és a magyar érzelem Főméltóságod személyében találkozik és együtt emelik a nemzet felé. Azt jelenti ez, hogy a magyar kedély, a magyar képzelet, a magyar szív Főméltóságodban, az állam ezidei fejében felismeri és szivébe zárja a magyar hőst, a magyar katonának, a magyar polgárnak és a magyar embernek hű és igaz typusát. Hódolatunkat áthevíti a szeretet, áldomásunk ősi formaságból az élet forró, férfias vallomása lesz, amint Tokaj nektárjával telt poharunkat egészségére ürítjük a régi szóval: Fény nevére ! Áldás életére ! Éljen a Föméltóságú Kormányzó Úr!"