Református főiskola, teológiai akadémia és gimnázium, Sárospatak, 1930

59 Kedélyevek derűje biztosította az óra erőltetettség nélküli állandó jó hangulatát. Ez a magától fakadó, de ízléstől szabályozott és tekintélytől fegyelmezett jókedv száműzött minden unalmat, szorongást és szárnyaszegettséget. Ravasz László is kiemeli jellemzésébben „víg kedélyét, szikrázó szellemét, aranyos jó kedvét." Társaságában, bárhol van is, észrevétlenül röppennek el az órák s a derűs jókedv egy percre sem lankad el. Az élénkséget biztosítja könnyed szellemességen alapuló beszédessége. Arra meg különösen ügyelt, hogy a tanítási óra vidám hangulatát valami zavaró mozzanat el ne űzze, a növendéksereg jókedvének tarka pillangóját el ne hessegesse. Hadd tegyen erről vallomást sok-sok társa nevében költői lelkű volt tanítványa, Képes Géza, aki az ő emlékére írt költeményében többek közt így szól: Vidám diákok voltunk mi; mind víg cimbora, Bennünk pezsegve erjedt az ifjúság bora; Dalos diákok voltunk: megannyi víg kamasz: Virágoskert szívünkben és száz zengő tavasz. S hogy őrködött: e kertet hogy dér ne esse meg, Hogy e szilaj fickók mind nevessenek! Midőn vállunkra csapva szólott: Édes fiam! Éltünket adtuk volna érte mindannyian. Ez utóbbi sorok már mutatják az ő ráható erejét is, mely egészen kivételes és szokatlan mértékű volt. Ez egyrészt azt jelenti, hogy fel tudta kelteni a bizalmat, szeretetet, sőt a rajongó lelkesedést is a maga személye iránt. Hittek neki, bíztak benne, a tűzbe mentek volna érte. Tekintély volt, akinek bűvös hatása van. Vonz, mint a mágnespatkó. Rádium, melyből rádió-aktivitás indul ki. Nem kell hosszú idő arra, hogy személye kiváltsa ezt a hatást, viszont nem rontja le a hosszú idő megszokása sem. A legkiválóbb szellemek tanúságtétele igazolja ezt a tényt. Ravasz Lászlótól például ezt olvassuk: „Vannak emberek, akik egy életen át meleg benső barátságot tartanak anélkül, hogy érintkeznének egymással. így voltam én is Batta Istvánnal. Diákkorom óta nagyon szerettem és éreztem, hogy ő is rokonszenvezik velem. Ritkán találkoztunk, de minden találkozás ünnepi alkalom volt és emlékezetessé vált számomra." Kovács J. István, budapesti teol. igazgató, elmondja levelében, hogy Batta Istvánnal való ismeretsége csak arra az egy pár napra terjedt, amit 1925-ben együtt töltöttek Kecskeméten az érettségi vizsgálaton, ahol ő elnök, Batta István pedig kormányképviselő volt. De úgy összemelegedtek, mintha mindig együtt lettek volna, s ez az idő örökké emlékezetes lesz a számára. Majd így szól halála alkalmával özvegyéhez írt levelében : „Keményszívű embernek tartanak, akit kevés dolog hat meg: kedves férjét leborulva,