Református főiskola, teológiai akadémia és gimnázium, Sárospatak, 1930

w égő könnyekkel sirattam." A Cato-i jellemű,^nindig rideg szigorúsággal bíráló és csak szűkmarkúan dicsérő Dóczi Imre tiszántúli egyházkerületi felügyelő pedig így ir róla: „Én Önt őszintén szerettem és becsültem s örömet éréztem azon, hogy némi részem volt idehozatalában. Jól esett az emberek elismerését és kedvező véleményét Önről hallanom. Vajha megtarthattuk volna magunkénak és kálvinista tanügyünknek." Találóan világítja meg dr. Jákob Károly kollegám Batta Istvánról írt rövid Emlékezésében azt a viszonyt, amely Batta István és az akkori fiatal tanárok között volt, és kitűnően jellemzi Batta István emberekre való hatásának mibenlétét. Elmondja, hogy egyszerre jött Sárospatakra Batta Istvánnal, mint helyettes tanár, s a többi helyettes tanárral együtt évekig az iskola főépületében lakott. Batta István, aki a fiatal kollegákat meleg barátsággal tüntette ki, anélkül ki nem ment az iskola kapuján, hogy hozzájuk be ne nézett volna, ügyeik, állapotuk felől ne érdeklődött volna s legalább valamelyiküket munka utáni sétájára magával ne vitte volna. „Általában jellemző volt reá — úgymond — az az igazán önzetlen szeretet, amellyel a fiatalabbak, kisebbek, támogatásra és vezetésre szorultak felé fordult. S nem akadt senki, aki nálánál jobban tudott volna irányítani nemcsak bennünket, hanem általában másokat. És az ő vezetése és irányítása nem volt más, mint a vezetett egyén igazi, benső jó énjének felfedezése, felszínrehozása, s a lélek ez ünnepi hangulatában megfogamzott nemes szándéknak első útjára indítása. Mindenkiben ezt a szebb, ezt a tiszta ént kereste, s ezt senkiben meg nem bántotta; épen ezért nyúlt oly tapintatos kézzel mások lelkéhez, akárcsak a kertész a gyenge, érzékeny virágokhoz. Ám ez a gyöngédség nem volt nála gyöngeség : szíve gyöngéden érző, de keze nyugodt és biztos volt, s a vezetett fél mindig úgy tekintett fel reá, mint mesterére." Személyének és munkájának általában a tanári karra való hatásáról meg ezt állapította meg Ady Lajos 1923—24. évi látogatásakor: „Örömmel látom, hogy a magyar középiskolai tanításnak vitathatatlanul legelső methodikusa, az intézet egyik tanára, dr. Batta István, nem olyan értelemben hatott az intézet néhány kiválóan értékes és buzgó tagjára, hogy módszeres eljárását lemásolják — ami úgy is teljesen reménytelen feladat lett volna — hanem csak ösztönzést, animálást, indítást kaptak ittlététől arra, hogy a maguk egyéniségének megfelelő módszeres eljárást termeljenek ki s ezzel nemes versenyre kelvén, végső eredményében az ősi iskola nívóját emeljék igen tisztes magaslatra." Hogy milyen volt az a hatás, amit a fogékony és hajlítható lelkű ifjúságra gyakorolt, az elmondottak után könnyen elképzelhető. És hogy nem múlékony volt ez a hatás, mutatja azoknak a leveleknek a halmaza is, amelyekkel tanítványai