Református főiskola, teológiai akadémia és gimnázium, Sárospatak, 1928

42 lására: Pál apostolnak, az ótestámentomnak, Philó bölcseletének, a hellenisztikus misztérium vallásoknak, a Dionisus és Bacbbus kultuszoknak, a ker. hagyománynak hatására. E tekintetben a legújabb kutatások eredményeit szerző nem vette figyelembe. A következő fejezet János evangélista Krisztus misztikájáról szól, amely fejezet a dolgozat keretében, legalább is a meglévő vonatkozásban felesleges. Ezek után tér át szerző dolgozatának tárgyára, János ev. Kr. képének elemzésére. Itt is megállapíthatók bizonyos hiányok. Nem szól pl. Krisztusról, mint jó pásztorról, mint szőlőtőről, mint Istennek bárányáról. Sikerültebb lett volna a dolgozat koncepciója is, ha a vallástörténeti hatásokat beleszőtte volna Krisztusról nyert kijelentésének az egységébe. Mindezek a hiányok azonban elenyésznek azok mellett a nagy értékek mellett, amelyeket a dolgozat képvisel. Szerző lehető legmélyebben behatol a kérdés lényegébe, mind végig a központi problémát tartja szem előtt. K. b. ezekben a kijelentéseiben foglalhatók össze probléma megoldásának fő gondolatai. „Az Ige valósággal magára vette az Isten ellenes világ formátumát: testté lett, azonban emberi testben is megmaradt emberfelettinek. Krisztusban Isten állítja magát. Kr.nak ez az istensége emberi személyben aktuálizálódott, a mi számunkra, a mi üdvösségünk érdekében." Ezt a főgondolatot igazolja szerző sok oldalról, különös bensőségességgel és mély megértéssel. A theológiai kar a pályamunkát a teljes díjjal, 40 P-vel való jutalmazására tartja érdemesnek. Szerzője: Bacsó Gyula III. é. h. h. III. A filozófiai pályatételre — Ellentétes- és rokonvonások Spinoza és Leibniz rendszerében — egy pályamű érkezett „A filozófia — élet" jeligéjével. A mű terjedelme 66 lap, kiállítása rendes, írása tiszta, gondos, könnyen olvasható ; a használt forrásmunkák jegyzékét nemcsak a dolgozat végén közli, hanem, mint aki érti a tudományos kidolgozás és közzététel módját és formáját, a felhasznált vagy idézett tételek eredetére mindenütt lapalji jegyzetben mutat rá, a lapszám, sőt a sorszám feltüntetésével. A forrásidézésnek ez a módja előre is kedvező véleményt kelt a bírálóban a pályamű írójának komolysága iránt. Fokozza kedvező véleményünket az, — amihez diákjainknál kevéssé vagyunk hozzászokva, — hogy a használt forrásműveknek szinte fele német nyelvű, s a mű átolvasása után meggyőződtünk róla, hogy a szerző ezeket a német filozófiatörténeti, ismeretelmélet műveket, illetőleg Leibniz főműveinek németre fordított köteteit valóban olvasgatta, valóban tanulmányozta s felhasználta a pályatétel kidolgozása érde-