Református főiskola, teológiai akadémia és gimnázium, Sárospatak, 1927

7 százszorozza a nemes ambíciót, hogy nemessé, jóvá, fizikailag erőssé, erkölcsben tántoríthatatlanná, vallásosságban példaszerűvé, érzésben nemessé legyen e nemzedék s ebben álljon az igazi kultúrfölény, erre hivatkozhassanak, — óh, világért sem mi, hiszen ez egyúttal cáfolata és tagadása volna, hanem hivatkozhassanak a mi szenvedő testvéreink az idegen járom alatt és hivatkozhassék az egyre tisztábban látó idegen világ, amelynek szeméről az idő elveszi a hályogot. Mert az igazság nem csúfoltathatik meg örökre s a gonoszság nem ülhet örökre a bírói székbe s el kell jönnie az időnek, amikor a nemes angol Rothermere lordnak beszédét hangoztatja az egész művelt világ és pedig nem csupán határkiigazitásra értve, hanem a régi, ezeréves, integer Magyarországra, amely nekünk egyetlen földi Mennyországunk. E belső kiépítés a tanulóktól önmegtagadást, a tanároktól fokozódó, pálya és testvérszereteten nyugvó többmunkát, a fentartótól minden irányú támogatást igényel és feltételez. A közel másfélévtizednyi kényszerült megállás, vagy a még ennél is fájdalmasabb vesztés és rombolás, a tanítás eszközeinek és elősegítőinek terén új feladatok valósítását követeli, hogy iskolánk ma is, ne csupán egy a többi közt, hanem igazán anyaiskola legyen, kiválóságokban tündöklő példája és útmutatója a magyar református gondolat és érzés kisebb múltú intézményeinek. Tapasztalaton nyugvó meggyőződésem, hogy gazdasági téren fejlődő viszonyaink arányában, a kormányzói jóindulat ezentúl sem fog elzárkózni a felismert szükségek előtt s minden indokolt ilyen irányú kívánság meghallgatásra talál. Az országos leromlásban főiskolánk sem lehetett kivétel, amely a múltakban is hűséges mutatója volt a magyar élet minden velejárójának: de az anyagi konszolidáció mértéke szerint kell, hogy e hely különösen kívánatossá és áldásossá legyen tanárra, diákra s ne szigetelődjék minden a múltakon való elmélkedésekre. Az intézmények lelke az emberekben él tovább és fejlődik: nem lehet közömbös sem egyházra, sem nemzetre, hogy milyen az emberképzés a sárospataki főiskolában. A belső kiépítés leghatalmasabb intézményeinek gondolata részben már a valósulás előtt áll, részben nagy lelki megmozdulások tárgya. A közelgő iskolai évnek legmaradandóbb feladata szerencsés kézzel, századokra hátra és előre látni tudó képességgel megalkotni a lélekformálásnak világszerte feltételül elfogadott eszközét: az internátusokat. Ebben, ha nem is szabad divatos hódolásoknak érvényesülni, — még kevésbbé szabad az utánzás útvesztőibe tévedni. Amint a pataki iskola minden időben bizonyos mértékben és értelemben valami más volt, mint a többi, úgy internátusának sem szabad a puszta másolások mértéke szerint valósulni. És ha például a római katholikus mentalitas s a hozzá fűződő ne-