Református főiskola, teológiai akadémia és gimnázium, Sárospatak, 1924
103 Ez idő alatt élete, tehetsége állandó izmosodásban, folytonos emelkedésben van s zenitjét az aggastyán korban éri el. Ez a gazdag élet teljesen egybe van forrva a főiskola életével. Annak minden ügye, legyen az tanügyi, irodalmi, vagy gazdasági, az ő szívének, lelkének is ügye. Igaz, meleg érdeklődéssel vesz tevékeny részt mindazon munkában, mely annak szellemi vagy anyagi előhaladását, erkölcsi tőkéinek, tekintélyének, hatásának, befolyásának, dicsőségének fejlesztését, erősítését mozdítja elő. Óh mert az ősi tanintézet történetének beható tanulmányozása s e történetből kisugárzó szellem s az ott talált értékes hagyományok lebűvölő ereje áthatja egész valóját s szinte ez szabja meg életfeladatát. Ő az ő hőseivel: a collegium alapítóival fejedelmi pártfogóival, nagyemlékű tanáraival együtt él, azok lelke ott él az ő lelkében s álmaiban épúgy velők társalog, mint Thaly Kálmán társalgott az ő kuruc hőseivel És mert ez így van, legott oltalmukra, védelmükre kél s teljes odaadással és teljes tudásával harcol is érettük, ha alaptalanul támadják őket, kicsinylőleg írnak róluk, vagy szavahihetőségöket, igazmondásukat próbálják némelyek kétségbevonni (Perényi—Zoványi; Bessenyei—Ellend), vagy éppen magát a rajongva szeretett Alma Matert akarják megcsonkítani. (Kun Pál stb.) A főiskola iránti eme forró szeretet, annak nemes hagyományai és szelleme iránti hódoló érzés sarkalja arra, hogy a főiskola történetének egyes szakaszait s összefoglaló történetét megírja. Idevágó nagybecsű tanulmányaival új adatok, új részletek feldolgozásával gazdagítja, sőt előbbviszi, továbbfejleszti főiskolánk történetének megírását. Kétségtelenül ő volt Szombathi János óta főiskolánk leghivatottabb történetírója. Beszélt németül, franciául, kitűnően tudott latinul, görögül s keveset olaszul. Gazdag és értékes irodalmi működése áldás volt nemcsak főiskolánkra, hanem magyar nemzeti művelődés-, egyházi és irodalomrörténetre nézve egyaránt. Új adataival, megállapításaival, néha régóta vitás kérdéseket tisztázott, máskor meg régóta igazság gyanánt hirdetett dolgokat cáfolt meg s a régi téves adatok helyébe új, a valóságot hirdető tényeket dolgozott fel. Áldás volt élete a református magyar nevelés és tanításügyre is, nemcsak az ő értékes szakirodalmi működése által,, hanem a tudományos ismereteknek az élőszó hatalmával való vonzó előadása által is, melybe belevitte egész lelkét. Mint lélek szerint való hü és igaz mester, lelkiismeretes ; pontos kötelességteljesítésével, élő jó példaadásával nevelőhatást gyakorolt tanítványaira, hallgatóira 40 éven át, akik mindig meleg érdeklődéssel hallgatták szelíd, szíves szavát, lelkes beszédét s akik később is, az életbe kikerülve, mindig hálás szívvel gondoltak rá, amiről sok hozzáirt levél ékesen tanúskodik. ^ Ha ezek közül aztán némelyek 10—20—30 év múlva, a találkozókon, vagy más alkalmakkor fölkeresték élemedett, hű mes-