Református főiskola, teológiai akadémia és gimnázium, Sárospatak, 1914

16 lelki sebet gyógyítanak be, annyi áldás kísérje őket fárasztó munkájukban. Jogász-ifjúságunk tetemes része ott künn van a csatamezökön. Többen vitézségükért, hadi tényeikért kitüntetést is kaptak (Br. Vécsey Ferenc, Nagy Pál, Bóna Miklós), néhányról tudjuk, hogy megsebesült, vagy pedig beteg lett (Szabó Gyula, Bóna Miklós, Magyary József), söt van olyan is, akinek halálát már az iskola ormán lengő fekete lobogó hirdette (gróf Szapáry István). A mi lelkünknek egy-egy darabjai ők, akik ott küzdenek északon vagy délen. Az ö sebeik nekünk is fájnak, az ö örömeik, diadalaik a mi örömünk és diadalunk is^ Van sok olyan katonánk, aki már nem növendékünk vagy nem hallgatónk, de a közelmúltban vagy régebben főiskolánk növendékei, hallgatói voltak. Ezeket sokaságuk miatt fel nem soroljuk, de hálával és elismeréssel emlékezünk meg róluk is, öröm érzetével fogadjuk kitüntetéseiket és fájdalom-érzéssel, ha szerencsétlenség érte őket. A Sárospalaki Ifjúsági Közlöny vette fel programmjába, hogy ezeknek a hősöknek névsorát egy „aranykönyv"~be össze fogja állítani. A teljes névsort természetesen csak a háború után tudják összeállítani. Beszéljünk az itthonmaradottakról is. Mert az eltávozottak munkáját az itthonmaradottaknak kellett végezni,, a háború által okozott fájdalmakat enyhíteni s az igazi, könnyeket letörölni. A háború kitörése után, a sebesült katonák elhelyezésére és gyógykezelésére átengedtük a helybeli Vörös Kereszt-Egyletnek, az ifjúsági kórházat 16 s az u. n. küldöttségi szállást 26 ággyal berendezve és minden szükséges kényelemmel ellátva. Ennek élén dr. Kun Zoltán ' főiskolai orvos, fáradhatatlan munkássága mellett, a sárospataki asszonyok és honleányok végzik a szeretet munkáját, támogatva Sárospatak és vidéke kifogyhatatlan jótékonysága által. Tanár-testületünk tagjait ott látjuk a polgárőrségben,, a segélyosztó bizottságban, a jótékonysági egyletek keretében s általában mindenütt, hol a hazáért áldozni és