Református főiskola, teológiai akadémia és gimnázium, Sárospatak, 1908

14 vizsgálat egészségesnek, foglalkozása teljesítésére alkalmasnak ta­lálta és így végkielégítését nem rendelhette el. Ráadásul Ferenczy előbb levélben jelentette, majd személyesen is jelenkezett tanszé­kének elfoglalására, a mely 1908. október 1-eje óta már betöltve állott. Mi sem a miniszteri leiratnak, sem a jelentkezésnek nem adtunk, nem adhattunk helyet, hanem az előbbire nézve felvilágo­sító jelentést küldöttünk fel a minisztériumhoz. Jelentésünkre egy ujabb, ópr, 4-ikéről, 37700 sz. a. kelt miniszteri leirat lett a válasz, mely az egyházkerület határozatát úgy állami és egyházi törvé­nyeinkre, mint Ferenczy személyi jogaira nézve sérelmesnek mi­nősíti és felhívja a kerületet a Ferenczyn esett sérelem méltányos és jogos orvoslására. Vagyis, ami ujabb alkotmányos életünkben még nem igen fordult elő: egyházkerület és minisztérium szembe kerültek egymással. A kerület, az igazgatótanács javaslatára jobb­nak látta a harc tielyett az opportunitás menedékét; meghajolt a miniszteri leirat előtt, eljárását jóhiszeműnek jelentette ki s kimon­dotta. hogy ujabb feliratban fogja felvilágosítani a minisztert a valódi tényállásról. Ezen a vonalon tehát egy kis időre szünet állott be; de hogy mi lesz a folyatás, mi a végkifejlés? Azt ta­lálgatni lehet, de eltalálni nem. Eközben Ferenczy a konventen is megindította a harcot, még pedig egyszerre három irányban. Konkrét vádak alapján fel­jelentést tett a főiskolai vagyonkezelés ellen a főiskolai alapítványok kezelése ellen és fegyelmi eljárást kért a főiskolai igazgatótanács ellen. Az elsőre és másodikra az igazgatótanács a gazdasági választ­mány által készí tett terjedelmes cáfolatokkal felelt, melyeket a kerület is elfogadott és a konvent elé terjeszt, de együttal arra is felkérte a konventet, hogy a főiskola vagyonkezelését szakemberek által vizsgáltassa meg. A harmadik, a fegyelmi eljárás most van indú­lóban az igazgatótanács ellen s úgy hirlik, hogy ebben is a dunamelléki bíróság, mint delegált bíróság fog eljárni. íme, fötiszteletű Elűljáróság és mélyen tisztelt közönség, az a második kék, a melyhez foghatót főiskolánk arculatán talán még egyetlenegy fia sem hagyott. A szégyenletes, a fájdalmas ebben a kékben nem az, hogy a pataki főiskolának egyik volt tanára a maga igazsagát keresi a főiskolával szemben, hanem az, hogy az igaz­sagát nem ott, nem akként keresi, a hol és a miként azt egy református tanárnak iskolai autonomiánk sérelme nélkül keresnie kellene; meg az, hogy igazát a főiskolára, az autonomiára dobált sárral

Next

/
Thumbnails
Contents