Református főiskola, teológiai akadémia és gimnázium, Sárospatak, 1904

05 így aztán nem két, hanoin egy prédikációt ír. A tárgyalási alapúi kitűzött második felosztás szövegszerű is, helyes is; de műalkotási becsét az említett kétfelé való sántálás igen leszállítja, a tárgyalás pedi g tönkre teszi. Az I. K. tárgyalási tótele ez volna: milyen az Isten szerint való bánat, mely idvességre való megtérést szerez?" ezt azonban a tárgyalás elején azzal cseréli ki, hogy „Isten szerint való bánatunk, ha az a mindenható Istennek keblünkre való hatása folytán támad szivünkben." Tehát a minőségi kérdést lényegkérdéssó változtatja át s tényleg is a lényegkórdóst tárgyalja; így aztán a tárgyagyalás vógón sem arra felel meg, hogy milyen, hanem arra, hogy mi az Isten szerint való bánat? A II. R. tételét: „milyen a világi bánat, mely halált szerez ?" — szintén így tárgyalja, de megtoldja egy tervellenes szemponttal, a miért szempontjával is. Kétségtelen ugyan, hogy ezek mind reátartoznak a dologra ; de ilyen ötletszerűen, szerves összefüggés, szónoki rend nélkül tárgyalva, tönkre teszik a beszédnek, mint öntudatos szónoki alkotásnak, értékét. De gyakorlati szempontból sem helyes az ilyen eljárás. A kitűzött tótéit nem szabad ám kerülgetni, se csűrni-csavarni; felelnünk kell arra egyenesen, határozottan és világosan. A szónoknak becsületes embernek kell lennie, — mondotta Ciceró; — kevesebbel talán a prédikátornak sem szabad megelégednie 1 ? . . . íme ezek a legnagyobb s tegyük hozzá, végzetes hibái ennek az egyébként sok jóigyekezettel és arravalósággal írott pályaműnek. Ez az okúlás legyen hát ezúttal a szerzőjének illő pályabére. A 11. számú pályamunkáról, melynek jeligéje: „Oh kedves vendég nálam szállj!" — elég lesz elmondani annyit, hogy az alapigét kétfelé törte, az egyik felét zsebre tette, a másikat elhajította s e bűvészi „műfogások" után adventi e. beszédet ír a semmi alapján, de ezzel a szép titulussal: „A .Jézustól nyert ajándékokról." És ínég milyen bravúrral osztja fel! íme: 1. ha ingadozunk.. . felemel a Hitben; 2. ha csüggedünk: megvigasztal Keménységünkben; ha ellankadunk: megerősít a Szeretetben! . . . „ O quanta species! Cerebrum ..." A 111. sz. jeligéje: „Balzsamúl a hit malasztja légyen Az elrejtett néma könyeken. Arany," — egy szólni szerető s máris szólni tudó egyén tollából folyik. Bevezetése a szöveg középponti tárgyából, a bánatból indúl s annak két nemét, a vigasztalan és vigasztalódó (világi és istenes) bánatot vázolva