Református főiskola, teológiai akadémia és gimnázium, Sárospatak, 1904

16 Az élő, önálló hitre való nevelésnek tág a gymnasíumban. tér nyílik a gymnásiumi vallástanítás mezején. — Kétségtelen, hogy a protestáns nevelés legjellemzőbb elve az önállóságra való nevelés. S ha ezt a gymnásiumi oktatás folyamán vezér­elvűi tűzzük ki, mi sem természetesebb, mint az, hogy ne csak egyik vagy másik tantárgy tanításánál törekedjünk ez egyedül helyes elv gyakorlati megvalósítására, hanem kivétel nélkül mindeniknél. Tehát a vallástanításnál is. Elengedhetetlen köve­telmény ez, mert élő, személyes meggyőződésen alapuló hitre csakis így lehet nevelni az ifjúságot. — Legyen a prot. gymna siumból kikerülő ifjú önálló, vallásos hitében és tudományos meg­győződésében egyaránt! Soha ne azt nézze, hogy mások mit hisznek, mit vallanak, hanem a vallás dolgaiban is ő maga igyekezzék magának olyan egyéni hitet teremteni, mely önálló, minden idegen befolyástól független; általában igyekezzék magá­nak minden dologban olyan önálló meggyőződést szerezni, mely nem tekintélyek, nem külső befolyás után alakúi. Csak az így szerzett élő hit; csak az így alakúit meggyőződés lehet igaz, erős és rendíthetetlen, mert mindkettő magából a lélekből ered. Az ilyen élő hithez, az ilyen személyes meggyőződéshez aztán a léleknek egész hevével, a szívnek minden dobbanásával ragaszkodik az ember. Áthatja egész valóját, mert a saját tulajdona; nem mástól kölcsönözte, nem mástól örökölte, hanem maga szerezte gondolkodás, tapasztalás, küzdelem árán. Ez a benső, élő, önálló, személyes meggyőződésen s élettapasztalaton nyugvó hit „egy igazán hívőre nézve nagyobb, mint az ifjúnak szerelme, a férfiúnak ba­rátja, a hazafinak hona! Mert nincs oly tárgy, mely inkább tudna magához bilincselni, mint a vallásos meggyőződésnek, az imádásnak tárgya." — (Nagy G.). Ha a protestáns nevelést összehasonlítjuk a katholikus neveléssel, a különbség nyomban szembeszökő! Mig ugyanis a protestáns iskola teljes önállóságra nevel, a gondolkozás és cselekvés terén egyaránt. — addig a katholikus nevelés a lel­ket mindenütt szolgaságra tanítja. A vallás tételeivel, az egyház intézményeivel szemben vak engedelmességet követel, mi által megfosztja a lelket legdrágább tulajdonától: a szabadságtól! önállóságra való jogosúltságától! — megfosztja erkölcsi értékétől. A protestantismusnál nevelési elv minden téren: a szabad­ság, önállóság; — a katholícismusnál: a szolgaság; a tekintély, az engedelmesség!

Next

/
Thumbnails
Contents