Református főiskola, teológiai akadémia és gimnázium, Sárospatak, 1899
10 A rómaiaknak tehát minden századik évben kellett volna megülniük a saecularis ünnepeket, de — úgy látszik — ehhez az évszámhoz sohasem ragaszkodtak szorosan. Egyébiránt a történetírók zavaros, egymásnak ellenmondó adataiból az első saecularis ünnepek idejét megállapítani csaknem lehetetlen. Az első ünnep minden valószínűség szerint P. Valerius Publicola eonsulságának idejére 24 5 50 9 re vagy 2 5°' 5( U-re tehető; 10 a másodiknak az ideje még bizonytalanabb, mert némely történetírók 36 3/ 40 1 -re, mások meg 40 6/ 34 8 és 41 0/ 35 4 közé helyezik. 11 Hoay ezt a két első ünnepet csakugyan az említett évek valamelyikében tartották-e meg, nem dönthetjük el, de azt egész bizonyossággal mondhatjuk, hogy e két első ünnepnek nem ludi saeeulares, hanem ludi Tarentini volt a ueve, arról a helyről, a hol megtartattak. Az első voltaképeni saecularis ünnepet — a mely már kétségkivűl ezt a nevet viselte — de a melyet a történetírók a XV. virek feljegyzései alapján harmadik gyanánt emlegetnek, a pun háborúk idején 50 5/ 24g-ben ülték meg a rómaiak s ekkor fogadást is tettek, hogy ezentúl minden századik évben megtartják ezeket az ünnepeket s a XV. virekre bizták, hogy az ünnepnek kellő időben leendő megtartásáról gondoskodjanak. 12 A következő ünnepet — melyet a törénetirók negyedik gyanánt emlegetnek — 60 5/ 14 9-ben kellett volna tehát megünnepelni, centum statuerunt." 17. 8 — „Nam ita institutum esse ut centesimo quoque anno fierent (ludi saculares), id cum Antias aliique auctores sunt tum Varró." 1 0 Censoiin 17, 10. Piimos enim ludos saeeulares exactis regibus post Romám conditam anno CCXLV. a Valerio Publicola institutos esse; ad XV. virorum commentarios a CCLXXXXVIII. M. Valerio Spurio Verginio coss. Ez utóbbi adat azonban nem vehető figyelembe, mert ezt a XV virek csak az Augustus idejére eső ötödik saecularis ünnep motiválására önkényesen iktatták be hivatalos feljegyzéseikbe. Az ő egész számitásmódjuk — mint Mommsen találóan mondja (Rom. Chron, 2 185 l.j — officielle Fálschung. Téves minden valószínűség szerint az Eusebius adata is, mely szerint az első saecularis ünnepet 5u 6/ 44 9-ben tartották volna. L. Mommsen Rom. Chron. 2 181 1. 353. jegyzet. 1 1 Secundos anno post urbem conditam octavo et quadringentesimo, ut vero in commentariis XV vivorum seriptum est, anno CCCC et decimo M. Valerio Corvo II. C. Poetilio coss. (Censorin. 17, 10.) 1 2 Censorin. 17, 8. Cum multa portenta fierent et murus ac turris quae sunt inter portám Collinam et Esquilinam de caelo tacta essent et ideo libros Sibyllinos Xviri adissent renuntiarunt uti Diti et Proserpinae ludi Tarentini in campo Martio fierent tribus noctibus et hostiae furvae immolarentur utique ludi centesimo quoque anno fierent.