Református főiskola, teológiai akadémia és gimnázium, Sárospatak, 1896

14 nek s kölcsönös erősítése egyiknek a másik által." (Deutsche Vierteljahrsschrift. i. h.) Ebből a felfogásból következik aztán az is, hogy magát a vallást nem szabad s nem is lehet csupán az emberi ész és okosság ügyének tekinteni, tartani, mert az a vallás, mely csupán az okosságot elégíti ki, nem egyéb, mint ész-vallás, mely mint már említettem, ihletettlenül hagyja a szívet s a lelkiismeretet, — holott pedig a vallás mindenkor a lelkiismeret ügyének tekintendő. Ebből kifolyólag a vallás tartalmát magukban foglaló tételek ugyanám fontosak s jelentőségteljesek, melyekkel erőszakosan szakítani, melyeket kérlelhetlenűl eldobni: egy a lelkiismeret elleni vétséggel! A hittételeket eszményi szempontból kell bírálni, s ezen az úton jelképekké lesznek, melyek amaz örök igazságokat foglalják magukban, a melyeket a szentírás tartalmaz, a melynek teljességét bizony sem alakilag, sem tartalmilag ki nem merítették s a hittételek ezt a teljességet visszatükrözik, a mi által á fontosságot, jelentőséget nem tagadhatni meg tőlük. Ámde, — mondhatják a müveitek, — nekünk ezekre a visszatükröző tételekre semmi szükségünk, mert bennünk él a bibliaj igazságok teljessége, — mi a hitcikkeket magunkban, benső világunkban bírjuk, mint élettartalmat. Vajha úgy volna! Csakhogy épen itt dől el a hittételek s a művelt emberek egymás közötti viszonyának kérdése akkor, a mikor látjuk s tapasztaljuk, hogy épen a művelt elemeknél nem találhatni fel amaz igazságokhoz való ragaszkodást, melyek a szentírásban foglaltatnak. Élettartalmat emlegetnek s a tartalom más, mint a szentírás foglalatja! Igen sokszor ez az élettartalom megvetése épen a bibliai igazságoknak, egyszerűen azért, mert a hittételeket úgy veBzik, a melyek csak azért állapíttattak meg, hogy a tudatlanoknak szolgáljanak s ebből kifolyólag az a vélemény uralkodik, hogy épen ellentétes viszonyban kell élniök azokkal, kik a hittételekhez alkalmazkodnak. Ezt a más viszonyban élést az is magyarázhatja, hogy csaknem általános az a felfogás, hogy maga az u. n. nép nem foglalkozik a hit tárgyaival, a hittételekkel. Pedig hát „a ki azt hiszi, hogy a köznép nem szeret a hit tárgyain elmerengeni, nem ismeri a közéletet, sőt inkább, minél magasabbak azok, annál erősebb vágygyal eped utánok szomjú lelke."