Református főiskola, teológiai akadémia és gimnázium, Sárospatak, 1896

13 S épen ebben nyilatkozik már a Krisztusról szóló dogmának nagy jelentősége. Az isten-ember-tan a kijelentés dogmájával kapcsolatban a központot alkotja a keresztyén vallásban s ha ettől a központtól eltérünk, feltartóztathatlanúl abba az irányba jutunk, mely megtagadása a Krisztusnak. De mintha ismét megszólalna a tiltakozás hangja!.. Hát a Krisztus-dogma nem elég, szükség van még a kijelentés dogmájára is ? Őszintén felelünk erre is. A kijelentésre is szükség van, mert a kijelentés és hit szoros kapcsolatban élnek egymással, — mert „kijelentés nélkül nincs hit, — hit nélkül számunkra nincs kijelentés." (Dr. Heiszler József. Sárospataki Füzetek. 1864. évf. 112. 1.) Szükség van arra a kijelentésre, melyről Pál apostol szól, midőn a Kor. I. 1. II. r. 9. versében így nyilatkozik: „Prédikáljuk, a mint meg vagyon írva, melyeket a szem nem látott s a fül nem hallott, az embereknek is gondolatjukba be nem mentek, melyeket az Isten készített az őt szeretőknek." Kijelentés! hiszen ez feltétlen hitet kíván, — már pedig az emberi ész és okosság nem tartozik semminek sem vakon hódolni! Úgy van! csakhogy az okosság, vagy az ész és hit között levő viszonyt nem mint ellentétest kell tekinteni, hanem a hitről úgy gondolkozni, mint a mely az ész egyik magasabb körű munkássága s az igaz hit nem lehet ész-ellenes, valamiut az önmagát megértő józanész sem lehet hit-ellenes. Hit és ész, hit és gondokozás között a viszony aligha állapitható meg, másként mint így: „a hit nem más, mint a gondolt dolog igazságának ellenállhatlan érzése." A gondolkozás soha sem mehet annyira, hogy nélkülözhetővé tehetné a hitet, mert a hívő „hihet ugyan bölcselkedés nélkül, de nem bölcselkedhetik hit nélkül." (Deutsche Vierteljahrsschrift. 1843. évf. II. k.) A gondolkozás szabadságának s a hitnek egymással folytatott nagy vitája nem abban áll, hogy „vájjon inkább kellene-e gondolkozni, mint hinni, hanem abban, hogy vájjon az embernek csupán hinni kellene-e s nem egyszersmind gondolkozni is ! Mert a hit sem teheti sajátképen nélkülözhetővé a gondolkozást, miután a hit maga gondolkozást tartalmaz s miután legmagasabb célja mind a hitnek, mind a gondolatnak, teljes összhangzása a kettő-