Református főiskola, teológiai akadémia és gimnázium, Sárospatak, 1888

8 Mindezeket csak mintegy példáúl hoztam fel, hogy felekezetünk tagjai épúgy, mint a nagy közönség, lássák, hogy mi tisztában vagyunk kötelességeinkkel, s az örökséget, melyet átvettünk, nem tekintjük csupán a saját tételünket biztosító eszköznek, hanem olyan tőkének, melyet folytonosan gyarapítanunk és gyümölcsöztetnünk kell. A lefolyt tanévben is minél kevesebb zajjal ugyan, de — a mint hiszszük — annál intenzivebb hatással igyekeztünk a gondviselésünkre bízott tökét hasznosítani. A tanévet szeptember 8-án nyitottuk meg, mely alkalommal Fejes István, főiskolai egyházi algondnok úrnak az ifjúsághoz intézett, gondolatokban gazdag, szép buzdító beszédét megelőzőleg én, mint akadémiai- és közigazgató a következő beszédet intéztem a szép számmal jelenvolt tanuló ifjúsághoz: „Nemes tanuló ifjúság! Mielőtt az új tanévet megkezdenék, tisztemnél fogva, mint a Nagytiszteletű és Tekintetes akadémiai szék bizalmából megválasztott akadémiai- és közigazgató, engedjék meg, hogy néhány jóakaratú tanácscsal, figyelmeztetéssel lássam el önöket, teendőiket illetőleg. Önök, kedves barátim, protestáns tanintézetnek növendékei, s mint ilyenek — természetesen — szükséges, hogy át legyenek hatva attól a szellemtől, melynek minden protestáns iskola, de különösen és első sorban a mi szeretett főiskolánk, ápolója ós terjesztője volt a múltban s az egyszersmind a jelenben. A szabadság szeretete s a magyar nemzetiséghez való hű ragaszkodás, azok az erények, melyek a hazai protestáns felekezetet mindenkor jellemezték, úgy, hogy nem frázis, hanem igaz valóság az az állítás, hogy a liberális eszméknek és a magyar nemzetiségnek reformált felekezetünk volt mindig a legfőbb támasza. Azokat az erényeket mi ezentúl is fenn akarjuk tartani s önöket olyan irányban kívánjuk vezetni, hogy ha majdan kilép-