Református főiskola, teológiai akadémia és gimnázium, Sárospatak, 1887

142 állnak lelkem előtt, mintha most is látnám. Sokszor gondolkoztam azóta felette: vájjon lélektanilag okadatolható-e az összefüggés e különös álom és életsorsom között; de még eddig sem a hajdankorban nagy szerepet játszott álommagyarázatokban, sem saját lelkemben nem találtam szálat, melylyel azokat logikailag összeköthetném. De arról határozottan meggyőződtem belőle, hogy az orthodox dogmák s supranaturalis fogalmek nem népiskolába valók, mert megzavarják a gyöngébb idegzetű gyermek lelkét, mely annak nyomása s befolyása alól még a nyugtató álomban sem talál menekülést. A Rudimenta rövid latin grammatika volt rövid alaktannal, de annál gazdagabb szóbőséggel, melyben az alaktan egyes részei után nagy tömeg gyökszó volt columnaliter összehalmozva, könyvnélkűli betanulás végett. Nagy örömmel vettem kezembe az elavult könyvet, s jó atyám vezetése mellett egy év alatt teljesen bevégeztem. Különösen a szavakat, a mire atyám nagy súlyt fektetett, úgy betanultam sorról-sorra, hogyha a columna első szava véletlenül eszembe jut, ma is el tudom recitálni. Ezután egy régi szótárból a gyökszavakat íratta ki velem, s azokat kellett szórói-szóra betanulnom, úgy, hogy midőn Sárospatakra jöttem, nagyobb szóbőséggel rendelkeztem, mint pályatársaim legtöbbike. kik már két év óta tanulták a latin nyelvet. Ezen rendszer, vagy inkább módszer, volna ma is a latin nyelv elemei tanításának legegyszerűbb, de legsikeresebb módja. A hosszú nyelvtan számtalan kivételeivel, tőszármaztatásaival, nehéz példáival s mondattani elemzéseivel valóságos kínzója a fejletlen gyermeki léleknek. A sok szabály közt elvész a lényeg, a lélek figyelme elszóródik s azt sem tudja, hogy tulajdonképen mire fektesse a fősúlyt, a szabályokra-e vagy a kivételekre vagy a szavakra, így a jó tehetségű gyermek is, nem boldogulván feladatával, már itt a kezdetnél elkedvetlenedik azon nyelvtől, melyben haladását nem veszi észre. 1830-ban jöttem a sárospataki főiskolába, hol szeptember 5-ik napján írattam be a főiskola anyakönyvébe, az úgynevezett grammatikai, ma 1-ső ginmáziális osztályba, b. e. Kálniczky Benedek, azon évi igazgató által. A gimnáziális pálya ekkor 7 évre terjedt, u. m. grammatika, inferior syntaxis, superior syntaxis, rhetorika, poézis, oratoria ós logika. Ezen osztályokban köztanítóim és tanáraim voltak: az 1-ső osztályban Orbán István, saját testvérem, primarius vagy juratus deák; a 2-ikban Szabó László, primarius, később nagy-ari pap Szatmármegyében; a 3-ikban Harsányi Sámuel, később tábori pap, majd madai és apagyi lelkész Szabolcsíh^gyóben; a4-ikben Rákossy József, később gömöri lelkész ; az 5-ikben előbb Károlyi István, humaniorum tanár, majd a 2-ik fél-