Református főiskola, teológiai akadémia és gimnázium, Sárospatak, 1887

lő? erejét kifejtette: megtámadta a nemzetiséget is. Az a nyelv, mely másfél századig erőben és szépségben emelkedett volt, a hízelgés és együgyűség nyelvévé törpült, s mintha szégyenlené magát e nemzedék ajkain . . . kivetkőzött bájaiból.» Óh! minő kép ez! Óh, bár ki tudnók szakítani e sötét lapot nemzetünk történetéből! Óh, bár el tudnánk hinni, hogy furfang, csábítás, vad erőszak sodrottak bennünket e mélységbe, s nem önnönmaga, a nemzet volt sülyedésének okozója! Nem, óh fájdalom, nem lehet! A történelem múzsája mondja, hogy a nemzet géniusza valóban tetszhalott volt, s egy új megváltóra vala szükség, ki szent ihlettel s látnoki erővel felfegyverkezve, ki merje mondani a nagy szót: «A leányzó nem halt meg, csak aluszik!» És — hála neked, óh nemzetem istene ! — a megváltó az idők teljességben megérkezett. Szent ihlettel eltelve, a lángész hatalmával megáldva, világító tűzoszlopként megjelent e sötét időben Kazinczy Ferenc, s megrendíthetetlen hittel harsogá: «Ég, föld szakadjon össze, szórja lángjait a Phlegethon»; neked, óh nemzet géniusza! fel kell ébredned s nagygyá, dicsővé tenned újra a magyart! Igen is, t. gyülekezet! Ő volt az, ki a végmegsemmisűlésnek indúlt nemzet fennebb vázolt állapotában a nagy haldokló szívére tevén kezét, megérezte, hogy a szív verése még nem szűnt meg egészen; s megérezve ezt, meggyőződött a felől, hogy van még orvosság, mely a nagy beteget magához téríti, organismusát rendes működésbe hozza, s elébbi hatalmas erejéhez juttatja. Ő volt az az orvos, ki nemzete nagy betegségének gyógyítására nemcsak megtalálta, a hathatós szert, hanem maga el is készítette azt, kimondván: hogy csak nyelvében élhet a nemzet; hogy csak a kiművelt nyelven létrehozott irodalom lehet az a tárház, melyből szellemi táplálékát nyerheti ; az lehet egyedül az a forrás, melyből erőt meríthet ősi jelleme fentartására. Mert hogy a nemzeti eszme hanyatlásának, s általában a nemzet hátramaradásának legfőbb oka az anyanyelv elhanyagolása volt, már ő előtte is eléggé rámutatott Bessenyei «Jámbor Szándékában,! Báróczy • Védelmezett Magyar Nyelvében,* Decsy «Pannónia Phénixében* s Gáti és Vedres «Hazafiúi Elmélkedésében.» De a müveit nemzetek példájából is tudván, hogy < a nyelv, mint a nemzet géniuszának alkotása, annál fejlettebb, minél fejlettebb a nemzet egyénisége*: azt is belátta, hogy megfordítva áll a dolog, t. i. hogy a nyelvnek kipallérozása a nemzeti egyéniség kidomborítására is üdvös visszahatással van. Mélyreható pillantásával belátta azt, hogy e nagy művelethez meg van az alkalmas eszköz; csak rendbe kell