Református főiskola, teológiai akadémia és gimnázium, Sárospatak, 1887

155 kentsen s örök, életadó táplálékot szolgáltasson; hanem azért is, hogy épen dicsőültünk példája által matassam azt meg: mikép az igazi érdem, mint a hamvából kiemelkedő phoenix, napfényre tör; eléhb-utóbb meghódítja a hálát, elismerést; s korábban vagy későbben, de megtalálja méltó jutalmát épen úgy,- mint dicsőültünk, kiről magáról is örökké zengeni fog, a mivel ő mást magasztalt, zengeni fog az, hogy «Ő hív és nagy vala!» Óh, dicsőült szellem! szállj le reám, ihlesd meg rebegő nyelvemet, míg immár elporlott hamvaidnál, itt, egy egész nemzet által neked szenteltetett csarnokban felemelem téged dicsőítő szózatom. Te pedig, óh, ünneplő gyülekezet! jer és ajándékozz meg becses figyelmeddel és türelmeddel, míg áldozatom lángja a hála és kegyelet oltárán fellobog. * * * Fájdalom! tisztelt gyülekezet, voltak oly szomorú idők nemzetünk történetében, melyekben — örök szégyenére a hármas bérc lakóinak — nem idegen zsarnok, hanem önmagunk ellen kellett küzdenünk legdrágább kincsünkért; küzdenünk kellett nyelvünkért s ez által nemzetiségünk fenmaradásáért. Hiszen épen akkor is, mikor a biharmegyei ér-semlyéni ház 1759. október hó 27-én a magyar nyelv megváltójának betlehemi jászolává lőn, az a nap, melynek sugarai először csókdosák bölcsejét, szomorúan sütött le a dermedtség álmában „ szunnyadozó szép magyar hazára. Ugyanis, a mint épen kevéssel azelőtt, csak mint egy viszhangjáúl a régi dicsőségnek, megdördült a híres «Vitám et sangvinem* szózata, mely ámulatba ejtette Európát, s még egyszer odakiáltá az egész világnak: < Él magyar áll Buda még!» csak hunyó üstökös volt e nagy magyar dicsőség, mely feljött s eltűnt, hogy azután épen száz év múlva újra megbámúlják e népek s rettegjék. Mintha csak megsokalta volna a nemzet a harci dicsőség mámorát, hüvelybe dugta véres szablyáját, —- hadd marja ott a rozsda! — s elheveredve a tétlenség párnáján : még ajkát sem nyitotta másra fel, mint csupán e fennhéjázó szózatra: • Én magyar nemes vagyok !» Haza és nemzetiség, nyelv és alkotmány, minden, de minden e szózatba volt befoglalva; de épen azért, mert ily nagy ideák oly szűk keretbe szorultak: vagy egyiket, vagy másikat, vagy épen mindeniket — néha talán a kedvezőknek látszó jelenségek mellett is — okvetetlenül sérülésnek kellett érnie, mint a hogy sérülés éri a leghatalmasabb vízművet is, ha a romboló elem szűk ármederbe szoríttatik. És vájjon miben is állott hát az az oly híres magyar nemesség? Nem másban, mint csupán a nemesi