Református főiskola, teológiai akadémia és gimnázium, Sárospatak, 1886

8 autodidaxiának megvannak a maga hátrányai és előnyei egyiráut. A gyönge itéletű ember könnyen téves útra juthat, míg az erős tehetségű, vasfejű emberekben éppen az öntanulás nehéz útja fejleszti ki a legeredetibb tehetségeket, melyek, meglehet, más úton-módon soha érvényre nem jutottak volna. így a mi barátunk, a ki előtt más választás nem volt, mint önmagától s könyveitől kérni tanácsot, kénytelen volt az autodidaxia nehéz, gyakran kétes és sikert csak kivételes esetekben kilátásba helyező útját követni. De követte vasszorgalommal, bámulatos kitartással s az igazi tehetség saspillantásával. Emlékezem, a múltba nézek, midőn Ivánkával megismerkedtem, ha életének ezen epizódjára tért, mily élénken s minden keserűség nélkül emlékezett meg tanulmányairól. Alig lehet valami érdekesebb, mint öt magát megszólaltatnom ezen tekintetben. A mai ifjúságnak ugyancsak könnyű a dolga, szokta volt nem egyszer mondani, mikor mindenre avatott emberek tanítják, úgyszólván kézenfogva vezetik s a zenei irodalom oly kifejlett, hogy mindazt (eltalálhatja benne az ember, a mit keres. Azonban az én időmben mindez egészen máskép volt. A falusi kántorok igen kezdetleges zenei alapismeretekkel dicsekedtek. Ritka kivétel volt, ha itt-ott egy olyanra akadtam, a ki kedvet érzett a haladásra, az énekkel és zenével való komolyabb foglalkozásra. Üj kótákat. partitarákat igen ritkán láthattunk, de ha ilyesmit megkaphattam, azonnal leírtam s kéziratban mindenfelé terjesztettem. Hangszerek dolgában is vékonyan álltunk. Ma már minden gyerek tanulhat zongorát s ezen gyakorlatilag eléggé helyes fogalmakat szerezhet magának a zenei hangviszonyokról; az én gyermekkoromban a gitár volt az átalánosan elterjedt hangszer, ez volt az, melyen némi ügyességre szert téve, fogalmat alkottunk magunknak a zenei öszhangról, az accordokról. Mai nap, a mellett, hogy legtöbb helyen képzett zenészek foglalkoznak az ének és hangszeres zene tanításával, mindenféle iskolai kézikönyvek állnak a tanulók rendelkezésére, holott a mi időnkben a kezdetleges Zsoltáros-könyvön kivűl semmi segítségünk sem volt, s a ki, mint magam, bővebben akart tájékozódni a zeneelmélet terén, kénytelen volt külföldi könyvekből mintegy önmagának készíteni kézikönyvet. Rendszeres iskolázásról, mint ma, szó sem volt. A debreceni főiskolában a zsoltárok és dicséretek betanításán kivűl egy-két ismertebb világi dalt karoltak fel, azt is kezdetleges hangszereléssel. Hol voltak akkor az énekiskolák, conservatoriumok, hol volt a magasabb kiképeztetést nyújtó zeneakadémia? Nekünk mindent önmagunkból kellett kifejlesztenünk, s hogy nem lehettünk